Sokan még nem kérték az árfolyamgátat

Vágólapra másolva!
Az árfolyamrögzítésre jogosultak mindösszesen húsz százaléka választotta október végéig, hogy fix, a piacinál mérsékeltebb árfolyamon törleszti devizahitelét.
Vágólapra másolva!

Október végéig 78 610 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján - közölte a legfrissebb adatokat a pénzügyi felügyelet.

A gyűjtőszámla megnyitása az utolsó lépés a folyamatban. Előtte van a szerződéskötés, amivel bekerül az árfolyamgátasok körébe az ember. Októberben 15 552 darab új szerződést kötöttek és ezzel a megkötött árfolyamgát szerződések kumulált darabszáma már meghaladta a 93 ezret.

Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre közel 450 ezer fő, így az érintettek mintegy 20,7 százaléka lépett már be az árfolyamgát konstrukcióba, írja a PSZÁF.

Arról nincs adat, hogy az első lépést hányan tették meg. Az első lépés az, hogy kérelmet kell beadnia annak, aki be szeretne lépni az árfolyamgát rendszerébe, igaz, a szerződéskötésig (amire két hónap áll rendelkezésre) még el lehet állni az egésztől, meggondolhatja magát az ember. Van egy fontos határidő: idén év végéig aki árfolyamrögzíteni akar, annak ezt a kérelmét be kell adnia a bankjához.

Az árfolyamgát azt jelenti, hogy legalább három évig, de maximum 2017 közepéig a frankhitelt 180, az euróhitelt 250, a jenhitelt 2,5 forintos árfolyamon lehet törleszteni. A piaci és a fix árfolyam közötti különbségnek megfelelő törlesztőrészletből a kamatrészt (a törlesztőrészlet nagyobbik részét általában) a bank és az állam fele-fele arányban fizeti a bank ügyfele helyett, a tőketörlesztő-rész azonban a gyűjtőszámlán gyűlik, és az árfolyamgát lejárta után azt is el kell kezdeni törleszteni.

A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya október végén 731 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes hitelállomány 23,7 százaléka. A gyűjtőszámlahitelesek eddig 2,3 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek.