Újra a Toyota lenne a világ legnagyobb autógyártója

Vágólapra másolva!
Visszaszerezné a világ legnagyobb autógyártója címet a Toyota, miután 2013-ban visszaszorult a harmadik helyre. A cég szerint a Japánt sújtó természeti katasztrófák és az autógyárba vetett bizalom megrendülése ellenére is jelentősen növelték az eladásokat 2012-ben.
Vágólapra másolva!

Újra a világ első számú autógyártójává lépne elő a Toyota - írja a BBC. A japán autógyár szerint a 2012-es eladásai 22 százalékkal nőttek a tavalyihoz képest, a céljuk pedig, hogy a 2011-es visszaesés után ismét ők gyártsák a legtöbb autót világszerte.

A Toyotát tavaly előzte meg az amerikai General Motors és a német Volkswagen, előtte azonban három éven keresztül a világ legnagyobb autógyártójának számított. A visszaesésnek több oka is van. A termelést visszavetette a 2011-ben Japánban pusztító földrengés és cunami, valamit a thaiföldi áradások.

A autógyárba vetett bizalmat aláásták a 2009 óta többször is előforduló tömeges autó-visszahívások, ráadásul a japán jen is erősödött az amerikai dollárral szemben. Mindezek ellenére a cég azzal számol, hogy 2013-ban tovább tudják növelni az eladásokat.