Vágólapra másolva!
Nem lép állami mobilcég a piacra, írja Magyar Nemzet kormányzati forrásokra hivatkozva. A Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Villamos Művek által létrehozott MPVI Mobil Zrt. ugyanis beleolvad a Postába, míg az MFB és az MVM visszakapja a korábban befizetett fél milliárd forintos alaptőkét.
Vágólapra másolva!

Nem lesz állami mobilcég

Ellenben az állam még nem nem tett le arról, hogy egy negyedik szereplő is megjelenjen a hazai mobilpiacon, írja a napilap. Akár még idén kiírhatják a mobiltendert, ami a sávtartománybővítésén kívül egy új szereplő megjelenését is eredményezhetné.

Korábban az MPVI Zrt. tűnt az első számú favoritnak, hogy új szereplővé váljon a hazai telekommunikációs piacon, viszont az újság szerint erre már nincs esély. Február végén a Kúria érvénytelennek minősítette a 900 megahertzes frekvenciatender eredményét, melyet még tavaly szeptemberben helyezett hatályon kívül a Fővárosi Törvényszék, így nem tudta megkezdeni a szolgáltatást a cég. Ezért a cég áprilisban jelentős mértékű költségcsökkentésekről is döntött.

Az, hogy nem lesz állami mobilcég a jelenlegi szereplőknek, köztük a Magyar Telekomnak kedvező hír, ellenben az, hogy a kormány nem tett le még a cégek számának növeléséről már kevésbé. Habár az ezzel kapcsolatos bozonytalanságok továbbra is nagyok. Vagyis összességében semlegesnek értékelhető a hír a Magyar Telekomra vonatkozóan.

Lehetséges lehet a különadók mérséklése

A magyar kormány stratégiai megállapodást írt alá a Telenorral. A sajtótájékoztatón Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy minden javaslatot, ami segíti a hazai gazdaság növekedését és ezáltal növeli az adóbevételeket örömmel fogadnak. Ugyanis ezek segíthetnek abban, hogy a szektorra vonatkozó adókat csökkenthessék.

Azonban egyelőre nem valószínű a telekomszektor specifikus adók (telefonadó, közműadó) mérséklése, mivel nem látszik úgy, hogy a költségvetés helyzete ezt egyelőre lehetővé tenné.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal drágulva csak kisebb elmozdulást mutat a mai kereskedésben.

A Magyar Telekom árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu