A fémhab, a pehelypárna, és a kockázatkezelési szoftver

Az idei ünnepelt kkv-k, akik exporttevékenységükkel olyan sokat tesznek a szektorért, a gazdaságért, Magyarországért
Vágólapra másolva!
Átadták Az Év Exportőre Díjakat. A beérkező pályázatokat az Európai Regionális Szervezet, a Magyar Külgazdasági Szövetség és a HITA szakértői bírálták el.
Vágólapra másolva!
Az idei ünnepelt kkv-k, akik exporttevékenységükkel olyan sokat tesznek a szektorért, a gazdaságért, Magyarországért Forrás: HITA

Az Év Exportőre olyan hazai mikro-, kis- és középvállalkozás lehet, amely saját gyártású termékekkel rendelkezik, exporttevékenységével nagymértékben hozzájárul a magyar gazdaság fejlődéséhez, és tevékenységén keresztül példát mutat az ágazatában tevékenykedő hazai vállalkozásoknak. A HITA azért alapította meg a díjat, hogy az export kiemelt nemzetgazdasági jelentőségét hangsúlyozza, hogy erősítse annak mértékét a kkv szektoron belül, és hogy megismerje és díjazza a legsikeresebb kkv exportőröket.

Ezek a vállalkozások igazi példaképek lehetnek. A díjazottak amellett, hogy jogot nyernek az adott kategória 2013. Év Exportőre Díj védjegy használatára, kiemelt helyet kapnak a HITA honlapján és idegen nyelvű szakmai kiadványaiban, ezzel is támogatva exportjuk további bővülését.

Az idén 6 kategóriában 93 cég összesen 128 pályázatot nyújtott be.

A Tudatos Exportőr Díjat a Közép-Kelet Európában és a Közel-Keleten is sikeres, banki hitelezési és kockázatkezelési szoftver megoldásokat fejlesztő innovatív, magyar szoftvercég, a Loxon Solutions Zrt. nyerte. A külpiacra lépés sikerét már a cég honlapja is megmutatja: csak némi webszájt-séta után derül ki, hogy magjuk Magyarországon található, a szájt nyelve egyébként angol, illetve választhatóan orosz.

A Legnagyobb Legkisebb Exportőr Díjat egy 10 főt foglalkoztató, űripari eszközfejlesztésre specializálódott mérnöki cég, az Admatis Kft. vehette át. Tevékenységük három pillére az űrkutatás, a hőkép-, és a fémhabfejlesztés. Bár a káefté 2000 óta létezik, az elődjének tekinthető tudóscsapat már 1979-ben együttműködött a szovjet Interkozmosszal – ennek kifejezetten bájos, sok váratlan fordulatra épülő története olvasható itt – egy speciális kristályosító berendezés fejlesztésében, majd nemes egyszerűséggel megörökölte őket a NASA. Ők az egyetlen közép-európai vállalkozás, amely ipari kísérletet hajt végre az ISS Columbus moduljában, mind a tudományos hátteret, mind a kísérleti eszközt biztosítva. „A 3 órás kísérlet során egy asztronauta habot állít elő az Admatis fejlesztésű habgenerátorból, és közben folyamatosan fényképeket rögzít. Hozzánk csak a digitális képek kerülnek vissza, a kísérleti eszköz megsemmisül”, írják honlapjukon.

A Regionális Stratéga kategória győztese a 100%-ban magyar tulajdonú WebEye International Kft., amely a Lambda-Com közlekedésinformatikai cégcsoport tagja. Bemutatkozásuk értelmében jármű-, nyom- és flottakövetéssel foglalkoznak, saját fejlesztésű GPS-szolgáltatásuk Európa-szerte elérhető. Szolgáltatásaik messze túlterjednek a ma már teljesen megszokott, beszélő térkép beépítésén, többek közt részletes adminisztráció, nyilvántartás, diagnosztika és monitorálás, fuvarszervezés, riasztás és üzemanyagmérés adja a profiljukat.

A Meghatározó Exportőr kategória nyertese 2013-ban a lakástextil-gyártással és forgalmazással foglalkozó, organikus anyagú ágyneműt gyártó Naturtex Gyapjú és Tollfeldolgozó Kft., amely tavaly óta a Superbrand címre is büszke lehet.

Az Innovatív Exportőr kategóriában az 1996 óta digitális patológiai piacvezető, az európai gyártók közt első és azóta is úttörő jelentőségű 3DHISTECH Kft. nyert. A káefté célja a patológiai munkafolyamat teljes digitalizálása, tekintettel az egészségügyi igények rohamos fejlődésére.

Az idén első alkalommal átadott Sikeres Női Exportőr kategória győztese Borbíró Gertrúd, a kozmetikai termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Cosmed Kft. ügyvezető igazgatója. Valódi brandjük, a Pandhy’s szalon a hagyományos kozmetikai gyantát helyettesítő folyékony cukorral, ezáltal forradalmi szőrtelenítő eljárással hódítja meg a világot, szó szerint, Brazíliától Ausztráliáig.