Odatette magát Budapest

Vágólapra másolva!
Az utolsó kereskedési napon remekül szerepelt a magyar tőzsde, miközben az európai piacokon inkább lefelé vették az irányt a papírok, addig a BUX index 1 százalék feletti emelkedésre volt képes.
Vágólapra másolva!

Leginkább a Richter szerepelt ma jól 1,8 százalékos emelkedésével, de a Mol-OTP-Magyar Telekom hármasa is 1 százalékkal zárt magasabban. Az FHB 14,9, míg a Pannergy 9,6 százalékos emelkedésével a nap sztárja volt, de Plotinus árfolyama is közel 4 százalékot menetelt. A forint is jól szerepelt a nap második felében, és erősödni tudott az euróval szemben, miután 296,2 közelébe jutottak a jegyzések.

Az európai piacokon közben alig lehetett látni jó teljesítményt, valamennyi fontosabb index a negatív tartományban volt nap végén is. A DAX 0,4 százalékos mínuszban zárta az év utolsó kereskedési napját, bár idén így is 25 százalékos emelkedést tudott elérni.

Az amerikai indexek nagyjából az európai mintát követik nyitás után, egyedül a Dow tud emelkedni, de az elmozdulások alig érik el az egy-két tizedszázalékot. Nagyobb mozgásokra már feltehetően nem kell készülni az év utolsó napjaiban, a befektetők már vélhetően a pezsgővel vannak elfoglalva a remek részvénypiaci év után.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu