Továbbra is lendületben a hobbitok

Vágólapra másolva!
Kitesznek magukért a hobbitok, akik már egymást követő harmadik hétvégén uralták az észak-amerikai mozikat, ezzel a Smaug pusztasága pedig már több mint 190 millió dollárt zsebelt be a hazai termekből. Így a gyártó Time Warner részvényesei is örülhetnek, hiszen a bemutatás óta eltelt két hétben már több mint öt százalékot emelkedett az árfolyam.
Vágólapra másolva!

Igencsak jól teljesít A hobbit második része a mozikasszáknál, ugyanis Észak-Amerikában már harmadik egymástkövető héten hozta el az első helyet a film, ezzel pedig összbevétele már 190 millió dollár felett jár. Világszinten pedig már több mint 610 milliót söpört be a film. A trilógia első része, összesen több mint egy milliárd dollárt hozott, amiből 70 százalékot az Amerikán kívüli bevételek jelentettek, vagyis a mostani résznek még van hová eljutnia.

A Smaug pusztasága első hétvégéjén kicsivel alulmúlta a váralozásokat, viszont azóta szépen szerepel és mostani harmadik hétvégéjén 400 ezer dollárral többet kaszírozott, mint amit a BoxOffice.com várt.

A Time Warner árfolyama pedig szépen menetel a december 13-ai premier óta, a papír közel hat százalékot emelkedett.

Ellenben például az IMAX árfolyama nem tudott nagyobbat emelkedni, pedig a filmet több IMAX moziban is vetítették, míg a Dolby Laboratories "csak" 2,3 százalékkal került feljebb A hobbit bemutatása óta. Korábban ezt a két céget is megemlítettük, mint potenciális nyertest, ha jól alakulnak a film bevételei. (Persze a későbbiekben még változhat ez is.)

A Time Warner árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

De nem csak A hobbit gyártójánál, a Time Warnernél örülhetnek ma, hiszen a hétvégén az amerikai mozik tíz százalékkal nagyobb bevételt értek el, mint egy évvel korábban. A Disney Jégvarázs című animációs filmje már közel 250 millió dollárnál jár az USA-ban.

Az éhezők viadala: Futótűz pedig már közel jár ahhoz, hogy túlszárnyalva az elemzői várakozásokat átlépje a 400 millió dolláros álomhatárt Észak-Amerikában. A Jennifer Lawrence főszereplésével készült film pedig világszerte már lassan 800 millió dolláros összbevételnél tart, bőven túlszárnyalva az első részt. Vagyis úgy tűnik a kissé gyengébb nyitóhétvége utáni tőzsdei lejtmenet elhamarkodott volt, bár a 30 dollár körüli szintekről még érdemben nem tudott elmozdulni a papír.

A Lions Gate árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu