Bizonytalankodnak a Fed pénznyomdájában

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elrontotta a piaci hangulatot. A nyíltpiaci bizottság tagjai között egyre nagyobb a vita az eszközvásárlási programról.
Vágólapra másolva!

A vezető amerikai tőzsdeindexek lefordultak 5 éves csúcsaikról, miután a Fed közzétette a januári kamatdöntésről szóló jegyzőkönyvet. A jegybank kamatdöntő testületében eltérnek a nézetek a likviditásfokozó programok folytatásáról, és annak befejezéséről is tárgyaltak. A közleményéből kiderült, hogy egyre több döntéshozó aggódik a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási program miatt, ez pedig kockázatkerülést okozott a piacokon szerda este. A Fed jegyzőkönyve az ázsiai tőzsdén is esést váltott ki, és Európában is éreztetheti hatását.

Elemzők szerint a Fed programjai az elmúlt években jelentős szerepet játszottak a részvények emelkedésében, és ha a jegybank a munkaerőpiac stabilizálódása előtt jelentősen csökkenti, vagy megszünteti a pénznyomtatást, akkor eltűnik a legfontosabb hajtóerő a piacokról.

A dollár erősödni kezdett a hírre, és 1,325-ig menetelt az euróval szemben a korábbi 1,33 feletti szintről. A forintot egyelőre csak kissé befolyásolta a Fed jegyzőkönyve, annak ellenére, hogy a kockázatosabb eszközök veszítettek értékükből. Csütörtök reggel 291,5-ös szint fölött jegyzik az eurót, amire a hajnali 291-es árfolyamról esett a hazai deviza. Ha a piacon jelentősebb kockázatkerülés alakulna ki, azt forint is megérezné.

Ezen a héten a 290-292 közötti szűk sávban ingadozott a hazai deviza, vagyis a befektetők egyelőre kivárnak az Európai Bizottság pénteki jelentése előtt, valamint a közelgő jegybanki elnökcsere is inkább az óvatosságot indokolja. Egyre valószínűbb, hogy Simor András MNB-elnök helyére Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kerül.

A 290-es árfolyam fontos támaszt jelent a forint számára, amit többször is megközelítet a hazai deviza, de nem sikerült áttörnie. A piaci szereplők már a jövő heti jegybanki kamatdöntésre is készülhetnek, ahol további 25 bázisponttal, 5,25 százalékra csökkentheti a kamatot a Magyar Nemzeti Bank. Eddig csupán egyetlen egyszer, 2010-ben volt ilyen alacsony az irányadó kamatszint. Ez lesz az utolsó ülés, ahol Simor András az elnök.