Tévén, rádión is lehet vészhelyzetet hirdetni

Vágólapra másolva!
Nem volt jogszerűtlen az árvízi veszélyhelyzet kihirdetése, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nem követett el mulasztást - közölte a szaktárca az Ars Boni című jogi folyóirat cikkére reagálva az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A KIM az MTI megkeresésére közölte: a katasztrófavédelemről szóló törvény rendelkezik a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a kapcsolódó intézkedésekről. E törvény értelmében a halasztást nem tűrő esetben a kormány rendeletei a közszolgálati (országos, területi és helyi) műsorszórók útján is kihirdethetők, és a nap meghatározott időpontjától hatályba léptethetők.

Az így kihirdetett rendeletet a Magyar Közlöny legközelebbi számában meg kell jelentetni. Ez pontosan így történt ezúttal is - zárul a KIM tájékoztatása.

Az Ars Boni című folyóirat korábban azt írta, feltehetően a Magyar Közlöny kiadásáért felelősök késlekedése okozhatta, hogy a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló kormányrendeletet csak öt és fél órával a hatálybalépése után hirdették ki.

A lap szerint a rendelet hatálybalépésétől úgy kellett a katasztrófavédelmi törvényben veszélyhelyzet esetére előirányzott intézkedéseket végrehajtani, hogy a veszélyhelyzetet nem szabályszerűen hirdették ki. A kormányrendelet kései kihirdetése sérti a visszaható hatályú hatálybaléptetés tilalmát, ugyanis egy jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget - olvasható a cikkben.

A lap végkövetkeztetése szerint a Magyar Közlöny kiadásáért felelős szerv, vagyis a KIM késlekedése miatt a kormányrendelet közjogilag érvénytelenné vált.