Búcsút int a guru

felszáll, repülő
Vágólapra másolva!
Nagy meglepetésre lemondott a világ legnagyobb kötvény alapkezelőjének vezérigazgatója, Mohamed El-Erian. Egylőre csak találgatások láttak világot, hogy mi állhat a háttérben, egyes vélemények szerint a 2013-as teljesítménynek nagy szerepe lehet a lépésben. 
Vágólapra másolva!

Váratlanul távozik a világ legnagyobb kötvény alapkezelőjének, a Pimconak a vezérigazgatója, Mohamed El-Erian. Pozícióját Dougles Hodge a jelenlegi működési igazgató fogja átvenni. Teljes egészében azonban még sem távolodik el a cégtől a híres guru, hiszen a német anyavállalat, az Allianz vezetésében továbbra is szerepet fog kapni.

Konkrétan nem tudni, hogy El-Eriannak pontosan miért is kellett távoznia. Egyes vélemények szerint komoly szerepe volt annak, hogy a zászlóshajónak számító Pimco Total Return Fund 41 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el 2013-ban, ami az első helyébe került a világ legnagyobb kötvényalapjai körében. Összességében persze még mindig a Pimco számít a legnagyobb kötvény alapkezelőnek mintegy 2 ezer milliárd dolláros vagyonával.

El-Erian egyébként az első menedzser volt a Pimco életében, akivel Bill Gross, a társaság alapítója hajlandó volt megosztani a befektetési igazgatói pozícióját. A pótlással itt sem lesz gond, a jövőben ugyanis Andrew Balls és Daniel Ivascyn lehetnek majd Gross segítségére. Utóbbi tapasztalatát ráadásul jól példázza, hogy a Morningstar a múlt héten Ivascynt nevezte meg 2013 egyik legjobb kötvény portfólió menedzserének. A Bloomberg adatai szerint 10 alap kezelése is hozzá fűződik.

El-Eriannak nem ez volt az első időszaka, amit a Pimcónál töltött el. Első ízben még 1999-ben csatlakozott a céghez, ahova később két év kihagyás után, 2007-ben csatlakozott újfent. A Pimcós időszakot megelőzően pedig a Citigroupot és az IMF-et erősítette a guru.

És, hogy mit hozhat a jövő El-Erian számára? A Bloomberg három lehetőséget latolgat, véleményük szerint az IMF és Harvard Business School mellett az egyiptomi politikai életben jelenhetne meg a guru. Meglátjuk!