18 éves csúcson lehet az államadósság

Vágólapra másolva!
Durván 670 milliárd forintnak megfelelő dollárhitelt vett fel a magyar állam, ezzel az államadósság március végére a GDP 84-85 százalékára ugorhat, ami 18 éves csúcsnak felelne meg.
Vágólapra másolva!

Tegnap 3 milliárd dollár értékben (ez mai árfolyamon közel 670 milliárd forint) devizakötvényt bocsátott ki a magyar állam, vagyis ennyi dollárhitelt vett fel.

Egymilliárd dollárt 5 évre, kétmilliárd dollárt 10 évre kapott a magyar állam. A hitel kamata 4,15, illetve 5,55 százalék.

Legutóbb tavaly novemberben vett fel dollárhitelt az Államadósság Kezelő Központ, akkor tízéves futamidejű kölcsönt kapott 5,75 százalékos kamat mellett. Ez alapján tehát most némileg olcsóbban (0,2 százalékponttal) kapta az állam a hitelt, mint négy hónappal korábban (az akkori tízéves futamidejű hitel vethető össze a mostani tízéves futamidejűvel), emlékeztet a Portfolio.hu.

A dollárkötvény mostani kibocsátása megdobja az államadósságot is. Ráadásul mindezt akkor, amikor az év elején amúgy is sok forinthitelt vett fel a magyar állam. Ehhez jön hozzá még az, hogy a forint is gyengült az első negyedévben, és ez is növeli az államadósságot (mivel a magyar államadósság durván 40 százaléka devizában van, ezért a forint gyengülése a forintban mért adósságot megemeli). Ez a három tényező miatt a Portfolio.hu számításai szerint a tavaly év végi 79 százalékos szintről most március végére 84-85 százalékra ugorhat az államadósság (a GDP-hez viszonyítva). Ez 18 éves csúcs lenne, írják.

Az államadósság persze év közben is ingadozik, az állampapír-felvételkor nő, törlesztéskor csökken.