Keményen lecsapnának a rossz adózókra

adó
Vágólapra másolva!
A személyijövedelemadó-bevallás megszűnése mellett sokkal markánsabban különböztetnék meg a jó és a rossz adózókat – olvasható ki az Origo birtokába került dokumentumból, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium készített arról, hogyan változtatná meg az adózás rendjét. A tervek között szerepel az ellenőrzési idők lerövidítése is. Szakértők szerint vannak jó elemek a tervezetben, de a részleteken még dolgozni kell.
Vágólapra másolva!

Az Origo birtokába került dokumentum szerint két év múlva már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítheti el a személyijövedelemadó-bevallásunkat. Megfordítanák az adóbevallás elkészítésének menetét: az adóhatóság készítene egy ajánlatot a magánszemélyeknek, akinek csak az lenne a feladatuk, hogy azt – ha egyetértenek a tartalmával – jóváhagyják.

A NAV készítheti el majd a személyi jövedelemadó bevallásunkat Fotó: Bielik István - Origo

Jó és rossz adózó

A tervezetből az is kiderül, hogy az új szabályrendszer a jelenleginél határozottabban különböztetné meg a jó adózókat a rosszaktól. A jó adózók problémáit konstruktívan kezelné, a rossz adózókat viszont kiemelten figyelné a NAV. A dokumentum szerint a jó adózók pozitív elbánásban részesülnének, ily módon 470 ezer vállalkozás terhei csökkennének.

Az NGM szeretné elérni, hogy az adóhatóság a versenyelőnyt élvező csalárd adózók felkutatására és kiiktatására nagyobb hangsúlyt helyezzen. A rendszer bevezetését 2016-ban kezdené a minisztérium.

A Parlament adószedője - 470 ezer jó adózó terhei csökkenhetnének Fotó: Bielik István - Origo

Hat hónap lenne az ellenőrzésre

A jó és a rossz adózóról szóló koncepciót a dokumentum szerint összekapcsolnák az önkéntes adóellenőrzéssel. A nagyobb vállalatok bármelyike kérhetne maga ellen vizsgálatot, így a NAV-tól kaphatnának igazolást arról, hogy minden rendben van a gazdálkodásukkal. Ha a társaságnál problémák merülnek föl, az ellenőrzések szigorítása felé mehet el a NAV.

Az Origo birtokába került dokumentum szerint a megbízhatónak minősített adózók esetében az ellenőrzések során nem lehetne túllépni egy hat hónapos objektív határidőt. Más adózó esetében az objektív határidő kemény, kivételesen átléphető korlátként jelenne meg, az átlépést minden esetben engedélyeztetni és indokolni kellene az adóhatóságnál.

A minisztériumban arra számítanak, hogy az új szabályok lerövidítik majd az adóvizsgálatokat, és a cégeknek nem kell évekig várniuk arra, hogy igazolást kapjanak törvényes és átlátható működésükről.

Informatikai háttér kell

Jó ötletnek tartja a tervezetet Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő. Az APEH volt elnökhelyettese az Origónak nyilatkozva ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy most is létezik hasonló lehetőség a magyar adórendszerben, mégpedig az egyszerűsített adóbevallás.

Vámosi-Nagy Szabolcs szerint a változtatások jó irányba mutatnak Forrás: Origo

Ehhez nagyon fontos egy megbízható, jól működő informatikai háttér, rendkívül precízen kellene működnie egy ilyen rendszernek, mert ha elírnak egy adószámot, akkor egyes adatok összekeveredhetnek más adózók adataival - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs.

A bérből és fizetésből élők

A NAV csak azoknak tudja megcsinálni az adóbevallását, akik kizárólag kifizetőtől (vagyis munkahelytől) kapnak jövedelmet, mert csak arról tud - figyelmeztet Angyal József adószakértő. Például ha valaki kiadja a lakását, az abból származó jövedelmet magának kell bevallania, anélkül az adóhatóság arról nem tud.

Csak kedvezmények nélkül

Azoknak sem tudja a NAV megcsinálni a bevallását, akik családi adókedvezményt vagy házassági adókedvezményt akarnak igénybe venni, hiszen az adóhatóság nem tud, nem tudhat arról, ha valaki megházasodik vagy gyermeke születik - tette hozzá Angyal József.