Főosztálya lesz a kerékpározásnak a kormányban

Fertő kerékpárút
Sopron, 2015. november 25. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Colleen Bell amerikai nagykövet biciklizik a Balf és Fertőrákos közötti új kerékpárút átadásán a Sopronhoz tartozó Balf közelében 2015. november 25-én. Az új út átadásával teljessé vált a Fertő tavat megkerülő kerékpárút-hálózat magyarországi szakasza. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A Fejlesztési Minisztériumon belül kerékpáros főosztály létrehozását tervezi a kormány, ez koordinálná az országban a kerékpáros fejlesztéseket. A Magyar Közút veheti át a kerékpárutak fenntartását az önkormányzatoktól. A kormány 30 milliárdot szán a következő években a kerékpárutakra, uniós és magyar forrásokból.
Vágólapra másolva!

Mintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztésről döntött a kormány, a turisztikai szempontból legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették - jelentette be Révész Máriusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa egy háttérbeszélgetésen.

Koordinálni kell a fejlesztéseket

Révész Máriusz hozzátette: a fejlesztések koordinálása érdekében döntöttek arról is, hogy

a tárcán belül külön kerékpáros főosztályt hoznak létre.

A várhatóan őszre megalakuló főosztály élére a kormánybiztos Berencsi Miklóst javasolta.

A nagyja 2018-ra kész lehet

A kiemelt állami fejlesztések közé sorolta Révész Máriusz a Budapest-Balaton kerékpárút fejlesztését, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút fejlesztését, a Balatoni bringakör komplex fejlesztését, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítését, valamint az Eurovelo 6 útvonal Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszainak komplex fejlesztését.

A fejlesztésekhez szükséges pénzeket uniós és hazai források biztosítják,

a fejlesztések többsége 2018-ra megvalósulhat - mondta.

A kormány 30 milliárdot szán a kerékpárutakra Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Nem volt egységes irányítás

Emlékeztetett: az elmúlt években számos kerékpárút fejlesztésről döntöttek - így közel ezer kilométernyi út épült meg 2007-2014 között uniós, és több száz kilométer hazai forrásból. A fejlesztéseket azonban nehezítette, hogy

nem volt egységes az irányítás a szerteágazó területek - önkormányzatok, minisztériumok, civil szervezetek vagy hatóságok között.

A kiemeltté nyilvánított beruházásoknál a közbeszerzéseket követően jövő nyáron lehet átadni a területet a kivitelezőknek. Ezért döntött a kormány arról, hogy kormánybiztos kinevezésével gyorsítják fel a fejlesztéseket, amit a tárcán belül létrejövő kerékpáros koordinációs főosztály is segíteni fog - tette hozzá.

A Közút veheti át a bringautakat

Révész Máriusz kitért arra is, hogy az eddig megépült kerékpárutak önkormányzati fenntartása is megoldatlan volt.

Előkészítés alatt van az a döntés, hogy a Magyar Közút vegye át a kerékpárutak működtetését és fenntartását.

A tervek véglegesítése előtt a legfontosabb kerékpáros szakmai és civil szervezetekkel - Magyar Kerékpárosok Szövetsége, Magyar Kerékpárosklub, Kerékpáros Magyarország Szövetség - is egyeztetnek.

Egységes turisztikai táblák

A legfontosabb célok közé sorolta a turizmust is támogató kerékpárút-fejlesztések előkészítése és végrehajtása mellett a kerékpáros szolgáltatások fejlesztését, a táblázás egységesítését.
Elmondta: 2018-ig országos turisztikai kerékpárút fejlesztési programot is kidolgoznak. Az országszerte egységes turisztikai útirányjelző táblarendszer kialakítását ősszel kezdenék el, hogy az a Bejárható Magyarország program információs rendszeréhez is illeszkedjen - tette hozzá.