Noha az arany unciánkénti árfolyama komoly zuhanással 1300 dollár alá süllyedt, egyes elemzői vélemények szerint a nemesfém ugyanilyen gyorsan vissza is pattanhat. Az amerikai elnökválasztási kampány fokozódó bizonytalanságai, illetve a brexittel kapcsolatos tárgyalások megkezdése egyaránt fokozhatja az arany iránti keresletet – idézi a Bloomberg Barnabas Gant, az Oversea-Chinese Banking Corp. közgazdászát.
Az elemző hozzátette, a teljes képhez hozzátartozik, hogy az amerikai palaolaj-kitermelés élénkülése valószínűleg az olajárat is lehűti, ami visszafogja az infláció erősödését. A gyenge inflációs nyomás pedig újra felemelheti az arany árát. Gan véleménye azért is fontos, mivel a Bloomberg adatai szerint
ő jósolta meg a legpontosabban a nemesfém mozgását a harmadik negyedévben.
Az aranyár keddi esése mögött elsősorban az állt, hogy a befektetők elkezdtek számolni a laza monetáris politika korszakának végével. Az Európai Központi Bank és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hivatalnokai ugyanis a közelmúltban egyaránt olyan jelzéseket adtak, melyek szerint
szükséges a fokozatos szigorítás.
Ráadásul az olajár, némi ralizás után, emelkedett, ami feltüzelte az inflációval kapcsolatos aggodalmakat, illetve növelte a kamatemelések esélyeit.
Ennek következtében a nemesfém 3,3 százalékot gyengült, amire 2015 júliusa óta nem volt példa, és az arany olyan árfolyamon forgott, melyet legutóbb a brit referendum eredménye előtt látott a piac.
A jövőt tekintve, a BMI Research elemzői úgy látják, kerülhet még lefelé ható nyomás az aranyra, amennyiben novemberben Hillary Clinton nyeri az amerikai elnökválasztást. Ebben az esetben ugyanis megszűnnének a Donald Trump győzelme kapcsán felmerülő kockázatok, vagyis sokan elkezdenének túladni a menedékeszközökön. Hosszú távon viszont a tartósan alacsony kamatszintek azt vetítik előre, hogy az arany továbbra is igen vonzó befektetési eszköz lesz.