Ne kezelje úgy a cégét, mintha a családja lenne

A kollégáim a barátaim. A munkahelyem a második családom. A cégem a negyedik gyermekem. Nálunk olyan a hangulat, mintha családi vállalkozás lennénk. Ismerős gondolatok? Nagy a kísértés a romantikus túlzásra egy összetartó csapatban, de jobban jár, ha ellenáll neki.

Közelednek az ünnepek, ilyenkor a család főszerepet kap az évben. Erről jutott eszébe az Inc.-nek, hogy lebeszéljen minden vállalkozót arról, a rokonainak tekintse a munkavállalóit.

A legtöbb családban valami nem oké

Vajon hány terapeutát vagy pszichológust találnánk, aki napja jórészében a szomszéddal, a sarki fűszeressel, az edzővel, a főnökkel kapcsolatos konfliktusokról jegyzetel? Valószínűleg nagyon keveset. A lelki fájdalomból eredő gondok masszív többsége a családdal függ össze.

Jószerivel minden problémás kapcsolat egy problémás családi kapcsolatra vezethető vissza.

A szerelem vak. Az üzlet ne legyen az. A vacsoraasztal körül érvek sokasága szól amellett, hogy viseljük el a sértegetést, a hozzátartozóink önzését és számtalan neurózisát (ahogy ők a mieinket). A tárgyalóban a nagyasztal körül ez egyszerűen indokolatlan.

Na de ha tegyük fel az a Mártika egyszer komolyan lecsap rá? Úgy hallottam, nagyon jóban vannak... Forrás: Thinkstock

Elvárások

A rokonaink korlátlan és határtalan toleranciát várnak el tőlünk, ez általános értelmezése a rokoni kapcsolatnak. Nem szép ilyet csinálni egymással, de én megtehetem veled, mert az anyád/apád/nővéred/bátyád vagyok. A vérség, ugye, a feltétlen szeretet záloga. És

általában tényleg nincs következménye annak, ha a nagymama folyamatosan megjegyzéseket tesz

egy unokatestvér súlyára, meg a kamaszgyereket sem bünteti senki vacsoramegvonással, ha végigtabletezi az ebédet. De vajon mit szólnánk mindehhez a cégnél?

Összekötve

A rokonainkat nem tudjuk kirúgni, akkor sem, ha rászolgálnak. A kollégáinknak viszont messze nem tartozunk azzal, amivel a családnak. Szerencsére.

Fekete bárány

Nagyon kényelmetlen, szóvá tenni pedig vagy bántó, vagy teljesen értelmetlen, ha egyik-másik rokonunkkal nem szeretnénk társaságban mutatkozni. Közös a családunk, ez adottság, nem lehet vele mit csinálni.

A munkahelyről azonban el lehet küldeni

az ép közösség érdekében.

Volt az a láncdohányos kislány, na, hogy is hítták?

Luca nénikénk akkor ment férjhez Tivadarhoz, amikor még meg sem születtünk. Nekünk így Tivadar kezdettől családtag, de a nagymama emlékszik még a kinőtt öltönyben lesütött szemmel feszengő fiatalemberre ám. Sőt eljön az idő, amikor a saját nemzedékünk tagjai is magukkal hoznak a nagy ünnepekre valakit, meg persze mi is bemutatjuk, aki hozzánk tartozik. De

egyáltalán nem automatikus, hogy el is fogadják,

valaki általában hoz egy olyan vendéget, akit a többiek kinéznek. Mert a családi kultúra adott. Az van, megtörténik, elfogadjuk. A vállalati kultúrát azonban mi rajzoljuk meg, mi építjük fel. Van beleszólásunk.

Észre sem veszed?

Időnként beláthatatlan következményekkel jár, ha nem időben dicsérünk/nem eléggé dicsérünk/nem dicsérünk meg valamit, ami a házigazda rokonunknak fontos. Ha nem vesszük észre az új bútort. Ha szerintünk az előző falfestékárnyalat jobb hangulatot sugárzott a nappaliban.

Szerencsére az üzletvitelben mindennek konkrét, leírható következménye van.

A konkrét játékszabályoknak hála nem kell azon szorongani, mikor lépünk aknára.

Egészséges versenyszellem

Van ilyen, de nem testvérek között. (Az fájdalmasan értelmetlen rivalizálás.) A vállalkozásnál az egyéni ambíció az egész környezetnek használ.

Eredményes, lelkesítő,

megterem a gyümölcse, még csapatépítő hozama is lehet. A vezetés feladata kordában tartani, arról gondoskodni, hogy ne durvuljon el. Otthon nincs ilyen, a feszültség akármeddig gerjedhet, a rejtett indulatok szépen beindulnak, végül valaki a padlón köt ki. Vagy a pszichológusnál.

Szeretjük egymást, gyerekek?

Végül úgyis ismerős lesz minden, családias, megszokott. Egyre többet tud egymásról kolléga és vezető, kolléga és kolléga. (Annyit szerencsére nem, mint az anyukánk testvérei rólunk, akik bizony mind kivették a részüket a pelenkázásunkból annak idején – erre olykor kedvesen emlékeztetnek is, elég ehhez olyat tennünk, ami nekik furcsa.) Ráadásul

a vállalatnál legalább a hírnevünket építjük,

nem a családi múltat. Magunkról, magunknak.