Küszöbön a nagy energiaforradalom

energia megújuló szélerőmű környezetvédelem
A wind farm of 30 turbines is inaugurated on September 11, 2015 in Chatres, eastern France, making this site the 3rd biggest farm in France and putting the region of Champagne-Ardenne at the forefront of the renewable energy. AFP PHOTO / FRANCOIS NASCIMBENI
Vágólapra másolva!
Miközben az olaj ára továbbra is nehezen áll talpra, a megújuló energiák kilátásai egyre szebbek. Ezt pedig már a nagy olajcégek is észrevették, melyek fokozódó mértékben fektetnek be a tiszta energiába. Úgy tűnik, a nagy változás tényleg a küszöbön áll.
Vágólapra másolva!

Az Exxon Mobil partnerséget kötött egy vállalattal, hogy rögzítse az erőművek széndioxid-kibocsátását. A francia óriás, a Total, nemrég bejelentette, hogy 1,1 milliárd dollárért megveszi a Saft Groupe akkumulátor gyártót, kiegészítve 2011-es üzletét, melynek során többségi részesedést szerzett a napelem paneleket készítő SunPowerben. A kanadai Enbridge pedig szintén a napokban közölte, hogy 218 millió dollárral száll be szélenergia farmokba, ahogy duplájára igyekszik növelni az alacsony széndioxid-kibocsátású kapacitását.

Új lehetőségek

A fenti csak néhány példa, amely azt bizonyítja, hogy a fosszilis üzemanyagokban utazó vállalatok egyre nagyobb mértékben szállnak be a megújuló energiába. Noha ez a részvétel nem új, az elmúlt időszakban ezen cégek inkább a gyökereiknél maradtak, és az etanol vagy a bioüzemanyagok iránt érdeklődtek. Az újabb üzletek azonban egészen

a megújuló energia szektor szívébe vezetnek

– írja a Bloomberg. Ahogy ugyanis az olaj ára szenved a talpra állással, a megújulók növekedési kilátásai viszont szárnyalnak, az olajcégek egyre nagyobb lehetőséget látnak a diverzifikálásban.

Az olajcégek is megérzik a változás szelét Forrás: Getty Images

Az olajipari óriások az 1970-es években kezdtek befektetni a megújuló energiába, amikor az olajválság arra ösztönözte az Exxont, hogy felfedezze a napenergiában rejlő lehetőségeket. Végül a nagy cégek egyfajta köztes megoldásnál álltak meg, a bioüzemanyagoknál. Ezt követően 2005 és 2013 között a vezető olajtársaságok több mint 9,4 milliárd dollárt fektettek be etanolba és más növényi alapú üzemanyagba.

Növekvő vonzerő

Most azonban, ahogy a szél- és a napenergia egyre felkapottabb és életképesebb, az egykor hezitáló gigászok is megérezték a vonzerőt. A megújulók jelentőségét mutatja, hogy tavaly ezek adták az amerikai elektromos hálózat új energiájának legnagyobb forrását, meghaladva a szén- és gáztüzelésű erőműveket. A globális napenergia kapacitás pedig

2018-ig várhatóan megduplázódik,

míg a szélenergiáé 50 százalékkal emelkedhet.

A megújulóké a jövő Forrás: Xinhua/Zhang Hongxiang

Ráadásul az olajvállalatok nem az egyetlen tradicionális csoportot jelentik, amely egyre közeledik a tiszta energiához. A héten például a francia Engie (korábban GDF Suez) energiaóriás bejelentette, hogy 80 százalékos részesedést vásárol a Green Charge Networks nevű kaliforniai tároló cégben.

Noha ezek a befektetések még mindig

eltörpülnek az olajszektorban szokásos szintekhez képest,

a változás jól érzékelhető. A Total 1,1 milliárdos üzlete például, ami rekord a tárolási iparágban, elég távol áll az óriásvállalat 120 milliárd dolláros piaci értékétől, a divezerzifikációs erőfeszítések továbbra is kitarthatnak. Ha ugyanis az energiaszektorban megszerzett dominancia fenntartása a cél, akkor az óriásoknak is alkalmazkodniuk kell a változó világhoz.