A közmunkás két helyről kap pénzt, ha rendes állást talál

2016.01.05. 13:41

Hárommilliárd forintot szán a kormány arra, hogy ösztönözze a közmunkások átlépését a versenyszférába. 2016 februárjától, ha egy közmunkás piaci állást talál, akkor havonta felveheti azt a pénzt is, ami a közmunkás-jogviszonyból még járna neki.

A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít az év első felében, elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program kezdődik el - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

A közmunkásbért is megkapja

Cseresnyés Péter kiemelte: a február 1-én induló program tervezett keretösszege 3 milliárd forint, a kormány tervei szerint 20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra.

Ha egy közfoglalkoztatott a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor havonta felveheti a közfoglalkoztatási jogviszonyból a hátralévő időszakra a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is.

Bővítenék a gyakornoki programot

Cseresnyés Péter elmondta, hogy a kormány tervei között szerepel még a gyakornoki program kibővítése a szakképzettséggel rendelkező pályakezdők támogatása érdekében, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák és munkaszervezési módok bevezetése is. Kifejtette: a gyakornoki programra azok a mikro,- kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak majd, amelyek vállalják a 25 év alatti szakképzettséggel rendelkező fiatalok foglalkoztatását.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra