Több tízmillióval jutalmazza informátorait a versenyhivatal

2016.01.21. 08:33

Három magánszemélynek összesen 45 millió forint informátori díjat fizetett eddig a Gazdasági Versenyhivatal 2010 óta.

A GVH tájékoztatása szerint az először a 2013 végén lezárt irodaszer-piaci kartellügy feltárását lehetővé tevő magánszemély kapott több mint 10 millió forintot.

A versenyhivatal pénzzel jutalmazza az informátorait

Forrás: Thinkstock

A jutalom összege az ügyben kiszabott bírság egy százaléka, legfeljebb 50 millió forint lehet, így a lap következtetése szerint az eddigi legnagyobb informátori díjat, 28 millió forintot egy, a betonkartellt 2014-ben lebuktató informátor kapott - írja a Világgazdaság.

A díj 2010-es bevezetése óta mintegy 50 megkeresés érkezett a hivatalhoz, ugyanakkor többször előfordult, hogy az informátorok, valószínűleg anonimitásukat féltve, visszaléptek - közölte a GVH.