Hatalmas a feszültség a Tescókban

vasárnapi zárvatartás
Budapest, 2015. március 22. Információs tábla a vasárnap zárva tartó bécsi úti Tesco áruháznál Budapesten 2015. március 22-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Sztrájkkészültségben a Tesco alkalmazottai. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elküldte a multinak a béremelésre vonatkozó javaslatait. Ha két héten belül a bértárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor a tescósok sztrájkolni fognak. 
Vágólapra másolva!

Annyira alacsonyak a bérek a kereskedelemben, hogy már nem találnak embert az áruházláncok. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete 2010-től folyamatosan két számjegyű béremelést követel az ágazatban dolgozók számára. Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke az Origónak azt mondta, a Tescónak megküldött javaslatukban az áll,

idén 15 százalékos béremelést kérnek a dolgozóiknak

két részletben: 10 százalékot most, további 5 százalékot pedig augusztusban.

Bubenkó Csaba szerint a béremelés hiánya miatt a kereskedelemből tömegesen vándorolnak el az emberek.

Az alkalmazottak túlterheltek, és kevés a fizetésük Forrás: MTI/Mohai Balázs

Bubenkó szerint 2010–2014 között a nettó béremelkedés mértéke a fizikai dolgozóknál átlagosan 0–9 százalék közötti volt. Az infláció 2010–2014 között 16,8 százalékos volt. A fizikai dolgozók jelentős reálbérveszteséget szenvedtek el.

Béremelési program kell

A KDFSZ egy több éven át tartó béremelési program bevezetését javasolja a Tescónak. Bubenkó Csaba azt mondta, a programban 40 százalékos béremelést kérnek. Az első két évben 15-15 százalékot, a harmadik évben pedig 10 százalékos béremelést javasolnak.

A szakszervezet szerint a javasolt béremelés költsége az első évben 5 milliárd forint.

Az adócsökkentés lendíthetne a béreken

A KDFSZ szerint elkerülhetetlen Magyarországon az adók csökkentése, ezzel is magasabb béreket lehetne elérni. Bubenkó Csaba hozzátette, hogy a munkaerőköltség Magyarországon még mindig messze elmarad az eurózóna országaihoz képest.

A KDFSZ vezetősége elküldte javaslatait a Tesco vezetőinek, és döntött arról, hogy amennyiben nem kezdődnek el az érdemi egyeztetések, és nem születnek kedvező döntések, abban az esetben a

tárgyalások átalakulnak sztrájktárgyalássá.

Több gond is van

A Tescóban dolgozók nemcsak az alacsony fizetésükre panaszkodnak, hanem arra is, hogy nincs megfelelő munka- és védőruházatuk, valamint nincsenek megfelelően karbantartva a munkaeszközök. A dolgozók a munkaerőhiány miatt túlterheltek, és azt kérik, hogy a munkáltató csökkentse a túlórák mennyiségét is.

Alig találnak munkaerőt az alacsony bérek miatt a kereskedelemben Fotó: Bielik István - Origo

Bubenkó Csaba azt mondta, a multinál lenne realitása a béremelésnek. David Morris vezérigazgató korábban azt nyilatkozta, hogy a pozitív közép-európai eredmények nagyban köszönhetők a magyarországi növekedésnek.

Márciusban kezdődnek az egyeztetések

A Tesco arra törekszik, hogy megfelelő munkakörülményeket és versenyképes fizetést biztosítson munkatársai számára - írták az Origónak. A bérekről az egyeztetések március közepén kezdődnek a szakszervezetekkel.

A dolgozói panaszokat a Tesco minden esetben komolyan veszi. A dolgozóktól túlórát kizárólag a munkatörvénykönyv által meghatározott keretek között várnak el - írták.

A beosztások tervezésekor lehetőségeikhez képest mindig figyelembe veszik a munkatársak igényeit.

A munkaerőhiány valós probléma,

vannak olyan régiók ahol, hasonlóan más munkáltatókhoz, munkaerőhiánnyal nézünk szembe - közölte a Tesco.