Jüankötvényeket bocsájtott ki Magyarország

Vágólapra másolva!
Magyarország 1 milliárd jüan (136,8 millió euró) értékben hároméves lejáratú jüankötvényt bocsátott ki, amelynek kamata 6,25 százalék - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

A kibocsátást, amelyen két és félszeres túljegyzés volt, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) és a Bank of China készítette elő. A tényleges kamat alacsonyabb a 6,5 százalékos kibocsátási célnál - jelentették be.

A Portfolio.hu kérdésére a miniszter azt mondta, hogy 2-2,5 százalékos lehet a tényleges kamat azt követően, hogy a piacon euróra cserélik a befolyó összeget.

Csak próba

Ma forintban 1,48 százalékos kamattal tud forrást szerezni az állam. Ugyanakkor a mostani kibocsátás inkább csak egy próba lehetett egy későbbi nagyobb volumenű aukció előtt.

A miniszter kiemelte, Magyarország a kelet-közép-európai országok közül elsőként bocsátott ki kínai devizában denominált kötvényt. Hozzátette, esélyt lát arra is, hogy Magyarország még az idén Panda kötvényt bocsásson ki Kínában.