Újabb hiányszakma a láthatáron

2016.09.20. 11:48

Hiány van pincérekből, szakácsokból, informatikusokból, lassan a pedagógushiány fogalmával is meg kell barátkoznunk, legalábbis a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint.

Az OECD jelentésből kiderült, a pedagógusbérek tekintetében utolsóról az utolsó előttire kerültünk.
Pánikszerűen hagyják el a pályát a fiatal tanárok, az országban egyre több a betöltetlen pedagógus álláshely - mondta Mendrey László a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Tankönyvcsomagokat állít össze egy pedagógus a tanévkezdés előttForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

„Ha egy pályakezdő mindenképp pedagógus szeretne lenni, diplomázás után még két év gyakornoki szerep vár rá, ettől függetlenül szinte minden pedagógus számára előírt feladatot el kell végezzen. Mindezt teszi 90-110 ezer forintért. Két év után minősíttetnie kell magát, Pedagógus I. fokozatba. Ha nem sikerül, diplomával a kezében, jön a pályaelhagyás. Illetve van még egy lehetőség, saját pénzen: 70 ezer forintért megismételheti az eljárást. Ha sikerül, Pedagógus I-be kerül, ott legkésőbb hét év leteltével újból minősíttetnie kell magát. Ha ez nem sikerül, még mindig elküldhető a pályáról. Nem egy vonzó életpálya" - mondta Mendrey László.

A PDSZ szerint pánikszerűen hagyják el a pályát a fiatal tanárokFotó: Polyák Attila - Origo

Az OECD-országoknak többet kell tenniük az oktatási rendszereik javítása terén ahhoz, hogy teljesíthessék az ENSZ 2030-ig megvalósítandó fenntartható fejlesztési céljait - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséből.

Mendrey László szerint a szakmában túl kevés a természettudományos tárgyakat vagy az idegen nyelveket oktató pedagógusok száma, már nem csak szaktanárokból, hanem tanítónőkből, óvónőkből is hiány van.

Vagyis a bérhelyzet továbbra sem rózsás ezen a pályán sem, pedig a kormány az utóbbi években valóban figyelemreméltó pedagógus-béremelést hajtott végre. Azt a napokban megjelent OECD jelentés is elismeri, hogy a vizsgált 2013-2014-es évben a magyar pedagógusok kapták a legnagyobb mértékű emelést az OECD országok között - ez viszont csak annyira volt elég, hogy az utolsóról az utolsó előtti helyre kerüljünk, megelőzve Szlovákiát. A fejlett országok átlagaitól pedig még mindig messze állunk, a luxemburgi pedagógusok például ötször annyit keresnek, mint magyar kollégáik - írja a Népszava.