Milliókkal csökkentheti törlesztőjét

lakáshitel, ingatlan, lakáskulcs, ingatlanfedezet
Vágólapra másolva!
Töretlenül népszerűek az ingatlannal kapcsolatos hosszú távú megtakarítási célok, legyen szó felújításról, korszerűsítésről vagy vásárlásról. Minden harmadik ember spórol erre a célra, és az idei ingatlanpiaci fellendülésnek köszönhetően ez a szám várhatóan még tovább nő. Az OTP igazgatója szerint érdemes a fix törlesztő részletű hiteleket választani, és emellett érdemes igénybe venni az állami otthonteremtési támogatásokat is. Így több millióval csökkentő az összköltség, miközben a törlesztési idő is évekkel rövidülhet.
Vágólapra másolva!

A váratlan helyzetre való takarékoskodás, a képzés és az ingatlan a három legnépszerűbb megtakarítási cél. Ezekhez egyre inkább felzárkózik az időskorra képzett anyagi tartalék - ez derült ki a jubileumi, tízedik OTP Öngondoskodási Index kutatásából.

A megkérdezettek

  • 17 százaléka szerint havonta 10 ezernél kevesebbet,
  • 19 százaléka szerint 10 és 50 ezer forint közötti,
  • 13 százaléka szerint pedig 50 ezer forintnál nagyobb összeget érdemes megtakarítani.

Ingatlantulajdonlásban jók vagyunk

Többségük célként a lakás vagy a családi ház felújítását jelölte meg, de minden nyolcadik válaszadó ingatlanvásárlásra tesz félre.

Az ingatlantulajdonlás a magyarok körében alapvető cél, sokan ezt tekintik a hosszú távú öngondoskodás egyik hatékony formájának. Az ingatlan birtoklás aránya nemzetközi összehasonlításban is magas, 90 százalékot meghaladó, sőt, a nyugdíjasok körében Szlovákia mögött dobogós helyen állunk 95 százalékos aránnyal.

Állami támogatással megspórolható milliók

Az emberek kis része készít csak hosszú távú pénzügyi tervet. Öt-tíz évre előre csak minden tizedik válaszadó, ennél hosszabb időre pedig csak alig huszaduk tervez. „Mivel egy lakásvásárlás általában jelentősen megterheli a családi kasszát, a hitel kiválasztásánál fontos szempont lehet a kiszámíthatóság, illetve a kockázatok csökkentése" – mondta Kormos Zoltán az OTP Bank lakáshitelezési igazgatója.

Forrás: AFP

A szakember a fix törlesztő részletű hitelek igénylését javasolja, ami kiszámíthatóvá teszi a havi kiadásokat. Emellett érdemes igénybe venni az állami otthonteremtési támogatást, lakástakarékot, lakáshitel cafeteriát, illetve kamattámogatott hitelt. Ezek együttesen, akár

több millióval csökkenthetik az összköltséget, miközben a törlesztési idő is évekkel rövidíthető.

Arról egyébként, hogy az emberek fantáziát látnak ezekben a megoldásokban, az is tanúskodik, hogy például a lakástakarékpénztár az életbiztosítások után már a második legnépszerűbb megtakarítási formává vált Magyarországon. A kutatás eredményeiből az is látszik, hogy az emberek közel ötöde már rendelkezik lakástakarék szerződéssel, vagy a közeljövőben szeretne ilyen formában félretenni.