Még olcsóbbak lettek a hitelek

Magyarországon kétszázezer nőt éppen most ér fizikai erőszak a kapcsolatában család internetes vásárlás hitelkártya
Vágólapra másolva!
Szinte minden lakossági hiteltípusnál csökkentek tavaly az átlagos kamatok a jegybank adatai szerint. A fogyasztási hiteleknél szembetűnőbb a változás.
Vágólapra másolva!

Érezhető mértékben csökkentek tavaly a lakossági hitelek kamatai – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáiból. A kedvezőbb árazás szinte minden hiteltípusnál jellemző, egyedül a hitelkártyákhoz tartozó kereteknél nőtt kissé a jegybank által kalkulált, átlagos ráta – írja a Világgazdaság.

Az MNB szerint egyértelműen

azokon belül is a folyószámlahitelek és a személyi kölcsönök kamatai csökkentek a legnagyobb mértékben egy év alatt, több mint 2, illetve nagyjából 2,5 százalékponttal. Az áruvásárlási kölcsönöknél drasztikus, több mint 17 százalékos csökkenést mutat éves összehasonlításban a statisztika, de ezeknél a hiteleknél az év végi akcióknak nagyon jelentős a torzító hatása, a tényleges változás ennél jóval alacsonyabb lehet.

Azért még vannak drága hitelek

Persze a folyószámlahitelek és a személyi kölcsönök még ezzel együtt is viszonylag drágának számítanak a lakossági termékpalettán: előbbiek szerződésekben szereplő átlagos kamata kicsivel 21,5 százalék, utóbbiaké pedig 15,5 százalék alatt mozgott az év végén.

A folyószámlahiteleken belül nyilvántartott kártyahiteleknél pedig évek óta stabilan 30 százalék fölötti az éves, átlagos kamat, igaz, ez a konstrukció sajátosságai miatt egyáltalán nem meglepő.

A hitelkártyák kamata évek óta stabilan 30 százalék fölötti Forrás: Thinkstock

A szabad felhasználású jelzáloghiteleknél eközben 1,5 százalékponttal, 5,28 százalékra csökkent az MNB által kalkulált átlagos ráta, míg a járműhiteleknél – minimális mérséklődést követően – 14,5 százalékos értéket regisztráltak decemberre.

A lakáshiteleknél jóval szerényebb, 0,54 százalékpontos mérséklődés történt 2015 végéhez képest, ám ezzel együtt az átlagkamat már kevesebb mint 4,6 százaléknál járt másfél hónappal ezelőtt – írja a lap.