Ha erről tudnának, sokkal többen vehetnék igénybe a csokot

lakás ingatlan ház építkezés tetőfedő  család otthonteremtés otthon lakásépítés
lakás ingatlan ház építkezés tetőfedő család otthonteremtés otthon lakásépítés
Vágólapra másolva!
A családok számára járó otthonteremtési támogatás már több, mint 1,5 éve elérhető, azonban tapasztalataink szerint az emberekben még mindig sok a kérdőjel az igénylési feltételek körül. A félreértés a már meglévő ingatlanra vonatkozó szabályozást is gyakran érinti, ami miatt sokan úgy vélik, hogy eleve elesnek a 600 ezer Ft-tól 10 millióig terjedő támogatástól. Pedig a részletekbe betekintve kiderül, hogy akkor is sikerrel pályázhatunk, az akár több milliós vissza nem fizetendő csokra, ha már rendelkezünk ingatlannal.
Vágólapra másolva!

Meglévő ingatlan esetén se feltétlen bukjuk a csokot

Sok család számára a családi otthonteremtési kedvezmény jelentheti a megoldást, hogy új ingatlant vásároljon, vagy a meglévőt bővítse, hiszen a gyermekek számától és a felhasználás céljától függően 600 ezertől 10 millió forintig terjedő támogatást is igényelhetnek.

Azonban a csok szabályai kifejezetten bonyolultak lehetnek, így sokan azért esnek el az akár több milliós támogatástól, mert nincsenek tisztában a rendszer pontos működésével. A Bankmonitornál rendre találkozunk olyan egyedi esetekkel, ahol a részletszabályokat áttekintve mégis kiderül, hogy az adott család komoly összeget vehet igénybe az államtól.

Ha van már ingatlanunk, az nem mindig kizáró ok a csoknál dreamstime

Az egyik leggyakoribb félreértés a csok feltételeivel kapcsolatban

a meglévő gyermekek esetén alkalmazandó szabályt szokta érinteni, mert ilyenkor a házastársak hajlamosak a saját életkorukat figyelembe venni

(előre vállalt gyermekeknél vonatkozik a szabályozás a fiatal házaspárokra, ahol az egyik félnek kell 40 év alattinak lennie). Azonban ilyen esetben nem számít, milyen korúak vagyunk, a gyermekünk után, ha 25 év alatti és a családdal lakik, gond nélkül igénybe tudjuk venni a támogatást.

Ugyanakkor sokan azt gondolják, hogy az is eleve kizáró ok a csok igénylésénél, ha valamilyen ingatlantulajdonnal már rendelkeznek. Pedig a felhasználási céltól függően megengedett, hogy rendelkezzünk már valamilyen lakással, mindösszesen azt szükséges figyelembe venni bizonyos esetekben, hogy mekkora a tulajdoni hányadunk az ingatlanban.

Nézzük is meg a legfontosabb idevonatkozó szabályokat lakáscéltól függően:

  • Új lakásvásárlási és építési cél esetében nincs megkötve, hogy milyen ingatlantulajdonnal rendelkezhetnek az igénylők, így bármennyi ingatlanjuk lehet, és nem számít a tulajdoni hányaduk sem az egyes ingatlanokban
  • Használt lakásvásárlás és bővítési felhasználás esetében sincs korlátozva az igénylők egyéb lakóingatlanjainak száma, viszont arra kell figyelni, hogy az igénylők tulajdoni hányada nem haladhatja meg az 50%-ot (bővítési célnál a bővített ingatlantól eltekintve)

Tehát a 4 lehetséges felhasználási célból az új lakásvásárlásnál és építésnél a más ingatlanban meglévő tulajdonunk nem jelent semmilyen akadályt.

Viszont a használt lakásvásárlás és bővítés esetben az 50 százalékos tulajdoni küszöb betartására már fokozott mértékben figyelnünk kell. Továbbá, ha 5 éven belül ingatlant adtunk el és most csokkal vásárolnánk használt lakást, az értékesített ingatlan árát mindenképp fel kell használni a CSOK keretében vásárolt ingatlanhoz.

Szeretné megtudni, hogy jogosult -e a csokra? A következő csok kalkulátor segítségével ezt is könnyen kiderítheti!

Példák az ingatlantulajdonra

Több példát is összegyűjtöttünk, amelyeken keresztül jobban megérthető, mikor jár az állami támogatás már meglévő ingatlantulajdon esetében.

Jól látható, hogy nem az számít, hogy az igénylőknek egyenként hány ingatlanban van tulajdona, hanem csak az, hogy a tulajdoni hányad az 50 százalékot ne haladja meg.

Akkor van probléma, ha az egyik fél 50 százalékot meghaladó mértékben, vagy netán 100%-ban is tulajdonosa a meglévő ingatlannak.

A lényeg, hogy az igénylés időpontjában teljesüljenek a feltételek, a későbbiekben már változhatnak a tulajdoni arányok.

Ha viszont nem felelnénk meg az 50 százalékos kritériumnak, akkor is lehet megoldás arra, hogy igényelni tudjuk a csokot.

Ilyenkor érdemes lehet egyenes ági rokonnak ajándékozni a lakás felét vagy egészét, mert ekkor illetékmentes a procedúra.

Amennyiben teljesül ez a csok feltétel, már a gyermekek számától függ, hogy mekkora lehet a mértéke. Használt lakás vásárlási és bővítési cél esetében 600 ezer forinttól 2,75 millió forintig terjed a megszerezhető támogatás, de új lakásvásárlásánál és építésénél már 10 millió forintig érhető el a CSOK.