Most sem lesz könnyű jó áron albérletet találni

2017.07.05. 12:57

Július második felében kiderül, kit vettek fel főiskolára vagy egyetemre, és ezzel együtt megindul a roham az albérletpiacon, ahol az árak egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben csökkentek. A több mint százezer érvényesen jelentkezett diák legtöbbje a fővárosba vagy a régióközpontokban keres majd albérletet magának

Idén is sok diák keres albérletet

Bár az albérlet árak nem csökkentek idén, tavalyhoz mérten mégis többet fizet egy diák ma, mint 2016-ban. A korábbiakhoz képest ma már nagyobb lakásokat bérelnek ki többen, ennek megfelelően a havi díj is magasabb.

Jellemzően 4-5 fő bérel közel száz négyzetméteres lakást. Budapesten négyzetméterenként 1.700 – 2.700 forint, a vidéki nagyvárosokban 950 – 1.700 forint az átlagos havi bérleti díj. A diákoknak számít a campushoz való közelség, így a fővárosban előnyben van a IX és XI. kerület, vidéken pedig Győr, Szeged, Debrecen és Miskolc készülhet „rohamra". – foglalja össze az Otthon Centrum albérleti elemzésben.

Július második felében közzé teszik a felvételi pontszámokat, amikor is több tízezer leendő egyetemista és főiskolás indul neki, hogy albérletet keressen szeptembertől magának. A felvi.hu adatai szerint összesen 105.868 fő nyújtott be érvényes jelentkezést a magyarországi felsőoktatási intézmények által meghirdetett képzések valamelyikére, kétharmaduk nappali képzésre jelentkezett. A felvételt nyertek aránya az elmúlt évtizedekben átlagosan 77% volt, így bőven lesz kereslet albérletek iránt a leendő első évesek részéről.

A főváros mellett a legnagyobb érdeklődésre azok a városok számíthatnak, amik nagyobb felsőoktatási intézménnyel rendelkeznek, ilyen például Győr, Pécs, Szeged, Miskolc és Debrecen, de a nagy régióközpontok mellett Kecskemét, Eger, Szombathely, Veszprém és Dunaújváros albérleti piacán is jelentősen érezhető a felsőoktatási intézmények diákjainak jelenléte. Ráadásul az ipari beruházásoknak jóvoltából éppen ezekben a városokban jelentős a munkavállalási céllal beköltözők száma, akik rövidtávon inkább lakást kívánnak bérelni, és később gondolkoznak saját ingatlan megvásárlásában. Nem véletlen, hogy egyre több megyei jogú városban tapasztalható a befektetési célú ingatlan vásárlások növekedése, mivel igen stabil a kereslet az albérletek iránt és egy 12-20 milliós befektetéssel akár 4-6 százalék körüli hozam is elérhető.

Néhány jellemző példa albérlet típusokra

Forrás: Otthoncentrum

 Az Otthon Centrum tapasztalatai szerint a hallgatók elsősorban az egyetemi campusoktól maximum negyedóra - húsz perc távolságra lévő városrészekben keresnek albérletet.

Budapesten kiemelten népszerű a IX. és XI. kerület, de keresett a VI., VII., VIII. kerület Nagykörúton kívüli része, a XIV. kerület és a III. kerület belső része is. Budán a XI. kerületben, a VI, VII., VIII. és IX. kerületben mélyen a zsebébe kell nyúlni a szülőknek, ha önálló lakást szeretnének egyetemista vagy főiskolás gyermeküknek, mivel ezekben a kerületekben 80 ezer forinttól találnak kibérelhető garzonlakásokat. Ezek jellemzően jó állapotúak, 18-40 négyzetméter alapterületűek, a fajlagos áruk 1.300-tól 4.200 forintig szór, havonta és négyzetméterenként számolva. Az egyetemek közvetlen közelében azonban ennél is magasabb, 90 – 110 ezer forintos havi bérleti díjak jellemzőbbek.

Szinte nem változtak az albérleti díjak, mégis többet fizetnek

Az Otthon Centrum adatai alapján az idei év első hat hónapjában az átlagos fajlagos (egy négyzetméterre vetített) albérleti díjak stagnáltak, vagy kis mértékben csökkentek a tavalyi év átlagához képest, ennek ellenére a havonta fizetendő díj akár 10-30 százalékkal emelkedett. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum vezető elemzője rávilágít, hogy a látszólagos ellentmondást a bérbe vett lakások átlagos alapterületének növekedése okozza. Úgy tűnik, hogy

fajlagosan kicsit olcsóbban, de a korábbinál nagyobb lakásokat bérelünk, így összességében a lakásért kifizetett havi bérleti díj is magasabb, mint tavaly. Budapesten a havonta, négyzetméterenként fizetendő átlagos bérleti díj 1.700 – 2.700 forint, a vidéki nagyvárosokban 950 – 1.700 forint, a panelek Budapesten 100-200 forinttal olcsóbbak, vidéken a különbség elenyésző. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az albérleti díjon felül, a lakás adottságai és a bérlő fogyasztásától függően, további 25-50 ezer forint rezsivel, közös költséggel is számolni kell.

Többen olcsóbb

Egy átlagos garzon, amin jellemzően 1-2 hallgató osztozik, jóval magasabb áru, ennél számottevően kedvezőbb, ha egy nagy lakást bérelnek ki többen. 100-120 négyzetméteren akár 4-5 fő is kényelmesen osztozhat, igaz, ekkor a konyhát és a fürdőszobát közösen használják. Az egy főre eső költség így akár fele vagy kétharmada az önállóan bérelt garzonokéhoz képest. Fejenként 30-40 ezer forinttal kalkulálva, egy négy fős társaság 120 – 160 ezer forintért a XIII. kerület kedvelt részén, a VIII. kerületben a Palota negyedben és a Corvin negyed közelében, sőt még a VI. kerületi diplomata negyedében is kifoghat 2-3 szobás lakást, de ebben a kategóriában a legtöbb ingatlant a belvárostól kissé távolabb pl. Óbudán, Kelenföldön vagy Gazdagréten, illetve a pesti oldalon, Újpesten vagy Kőbányán adják bérbe.

Mindjárt indul a friss egyetemisták rohama az albérletekértForrás: MTI/Krizsán Csaba

Hasonló árkategóriában mozognak a III., a XI., a XIII. és a XIV. kerületi panellakások: az idei év első hat hónapjának adatai alapján 120-150 ezer forintot kell ezekért a jellemzően két-két és fél szobás lakásokért fizetni, azonban ezekben a szobák alapterülete átlagosan egy kicsivel kisebb, mint a hagyományos építésű századfordulós, vagy két világháború között épült társasházi lakásoké.
Vidéken is hasonló a helyzet, az olyan régióközpontokban, egyetemvárosokban, mint például Debrecen vagy Győr, ahol 1.600 – 1.800 Ft/m2/hó körül van az átlagos albérleti díj,

itt azonban nincs különbség a tégla és panel-lakások között, sokkal inkább a városon belüli elhelyezkedés számít. Miskolcon ennél kedvezőbb, 1.000 – 1.200 Ft/m2/hó körül már van albérleti lehetőség. A drágulás azonban egyértelmű, két-három évvel ezelőtt a fajlagos bérleti díj átlagértéke 3-400 forinttal volt alacsonyabb, mint a 2017 első féléve során regisztrált, egy négyzetméterre vetített átlagos havi bérlet díj.

Az 2017 első féléves adatok azt mutatják, hogy 40-50 ezer forintért Pécsett, Kecskeméten, Dunaújvárosban és Miskolcon is lehetett albérletet találni. Jellemzően egy-másfél szobás, 37-54 négyzetméteres, közepes vagy jó állapotú panellakásokat lehet ilyen áron bérelni. 70 és 100 ezer forint havi bérleti díjsávban Szombathelyen, Kecskeméten, Székesfehérváron vagy Pécsett belvárosi, tégla építésű társasházi lakás is bérelhető. Ezért a pénzért másféltől három szobásig terjed a kínálat, az alapterület jellemzően 46 – 80 négyzetméter, és általában jó vagy felújított állapotúak – két-három felé osztva, rezsivel együtt körülbelül 35 ezer forinttól indul a havonta lakhatásra költendő összeg.

Jellemzően az elsősök körében még a szülő választ albérletet, főleg alapszinten bútorozott ingatlant keresnek, ezért nem igaz az a tévhit, hogy a diákok számára bármilyen minőségű lakás megfelel, többek között ezért sem előnyös, ha az ingatlan látványosan nincsen karbantartva. A bérleti időszak jellemzően egy év, azonban sokan vannak, akik nem tudják fizetni az ingatlant a nyári időszakra, ebben azonban változás tapasztalható az elmúlt időszakban. A kifejezetten jó adottságú lakásokat, vagy ha többen laknak együtt, akkor hajlamosak előre, akár több évre is szerződni. Nem ritka az az eset sem, hogy a bérlő és bérbeadó annyira elégedett egymással, hogy szeptembertől visszatérnek a hallgatók ugyanazokba az albérletekbe, még ha a nyári időszakra ki is költöztek onnan.