Milliókat spórolhat, ha most vízteleníti a kertjét

2017.11.06. 12:26

Télen a legtöbb kárt a csőtörések, a fagyban szétrepedt csapok, tehát a vízkárok okozzák a hétvégi nyaralókba és a lakóházakban. AGENTA-Consulting felmérése szerint, ezek a károk felelnek a lakásbiztosítási káresetek közel 90 százalékáért.

A vízkárok többmilliós káreseteket is okozhatnak, és legtöbb esetben ezeket a biztosító sem téríti meg. Az állandóan lakott ingatlanok esetében a káresetek 30-40 százalékáért felelős a víz, de sokkal nagyobb ez az arány a nyaralók esetében, ahol ez a szám már a 90 százalékot közelíti.

A káresetek maradék része a betörésekből és az elemi károkból ered, viszont ezeket általában csak hónapokkal később veszik észre a nyaralók tulajdonosai.

illusztrációForrás: MTI/Faludi Imre

A hanyagságból elmaradt, vagy elkésett téliesítés évente több millió forintba is kerülhet, azonban elővigyázatossággal, valamint megfelelő lakásbiztosítással megelőzhető.

A szerződés megkötésekor szükséges jelezni, hogy nem állandóan lakott ingatlanról van szó, de ez önmagában azonban nem elég, emellett bizonyos kötelezettségeknek, szigorúbb védelmi előírásoknak is eleget kell tenni, hogy a biztosító fizesse az esetleges károkat.

Nem kell, hogy aggodalommal teljenek a téli hónapokForrás: Thinkstock

Kőrösi Zoltán, a Keszthelyi Holding tulajdonában álló AGENTA-Consulting értékesítési igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a téliesítéskor a legfontosabb az áramtalanítás, a víztelenítés (a kerti csapoknál is), a gáz- és vízcsapok elzárása, és a vízórák becsomagolása. Hozzátette, hogy emellett lényeges, hogy felírjuk a mérőórák állását, majd kis idő múlva leellenőrizzük, hogy történt-e fogyasztás.

A károk bejelentésének több mint fele a márciustól júniusig tartó időszakra esik. A legnagyobb károk abból adódnak, hogy a tulajdonosok későn veszik észre, hogy baj történt. Érdemes tehát szakember segítségét kérni, mert még felárral együtt is egy 100 négyzetméteres nyaraló biztosítása akár évi 60-80 ezer forintból megoldható.