Aki még nem nyitott cégkaput, sürgősen pótolja!

regisztrációs adó, dánia, autóvásárlás
Számos szorzó befolyásolja, mekkora lesz a fizetendő regisztrációs adó
Vágólapra másolva!
Minden vállalkozás számára kötelező elektronikus cégkaput nyitni: a rendelkezést tavaly július elsejétől vezették be, de január elsején lejárt a türelmi idő. A cégkapu a vállalkozáshoz kapcsolatos ügyek elektronikus intézését biztosítja, és az ügyfélkapuval már rendelkezők 93 százaléka regisztrált.
Vágólapra másolva!

A korábban is elektronikus kapcsolattartásban aktív cégek 93 százaléka már regisztrált a cégkapura - mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Növekedés.hu-nak. Mivel a cégeknek és egyéni vállalkozóknak törvény írja elő a kizárólagos elektronikus kapcsolattartást, a beadványaikat csak a cégkapun keresztül fogadja el a hivatal, és a hivatal is ezen az úton küldi az iratokat.

Tavaly júliustól köteles minden vállalkozás cégkaput nyitni,

ezen keresztül kötelesek elektronikus úton kapcsolatot tartani, ügyet intézni a hivatalokkal a vállalkozások. 2018. január 1-ig türelmi idő volt törvény alapján, a felügyeleti szerv 2018. január 1-től szankcionálhat is, ha ez elmarad.

illusztráció "Forrás: Pixabay "

A jelenlegi adóbevallási időszakban a cégkapun keresztül történő benyújtás alól mentesítést kaptak a cégek, tehát idén még lehet ügyfélkapun keresztül adóbevallást benyújtani. Ez a mentesítés csak az adóügyekre vonatkozik, minden más ügyben a cégkapu használata kötelező.

A Belügyminisztérium részeként az Elektronikus Ügyintézési Felügyelet, mint felügyeleti szerv január 1-től szankcionálhat is, ha a gazdálkodó szervezet nem regisztrál a cégkapun. Az elektronikus ügyintézésről szóló törvény szerint a szankciónak számos formája lehetséges, a határidővel jogszerű eljárásra kötelezéstől,

a gazdálkodó szervezet vezetőjének képzésre kötelezésén át a bírság kiszabásáig.

A cégkapu regisztrációt online módon lehet megtenni a https://cegkapu.gov.hu/ oldalon.