Az öregedő társadalom lesz hamarosan az egyik legjobb befektetés

nyugdíj biztonság jó hangulat pénzügyek befektetés stabilitás tervezés
Vágólapra másolva!
A befektetők számára sem megkerülhetők a világban zajló demográfiai változások. Az eszközkezelők azonban képesek megtalálni a folyamatban rejlő lehetőségeket, és így a társadalmi trendek akár profittá is változtathatók.
Vágólapra másolva!

A lakosság korosodása, minden kétséget kizáróan, az egyik legerősebb, legkevésbé ciklikus és permanens trend ma a piacokon – véli Vafa Ahmadi, az Amundi eszközkezelő menedzsere. Bár ez sok esetben – például a nyugdíjrendszer terén – fejfájást is okozhat a gazdaság szereplőinek, a befektetők számára lehetőségekkel is szolgál – mondta a szakember a CNBC-nek.

Gyorsuló trendek

A számokat tekintve az látszik, hogy tavaly a 60 évesnél idősebbek száma, nagyjából változatlanul, 962 millió volt, ami 13 százaléka a Föld teljes lakosságának – derül ki az ENSZ adataiból.

Az alapkezelők elébe mennek a generációs trendeknek Forrás: 123rf.com

Ez a szám azonban a közeljövőben várhatóan igen gyorsan növekszik majd. Az ENSZ becslése szerint

2050-re már 2,1 milliárd ember lesz 60 évnél idősebb.

Ráadásul, Afrika kivételével, minden kontinensen jellemző lesz, hogy a népesség egynegyede 60 éves, vagy annál idősebb.

Ez azonban együtt jár azzal is, hogy az idősebb generáció egyre nagyobb potenciális vásárlóerőt jelent majd a világpiacon. Ahmadi szerint 2020-ra az idős felnőttek nagyjából 15 ezer milliárd dollárnyi vásárlóerő fölött rendelkeznek majd, és ez a szám várhatóan lendületes ütemben emelkedni fog.

Az idősek ereje

Mindez azt is jelenti, hogy a befektetők igyekeznek elébe menni a fejleményeknek, és már most próbálják megalapozni a jövőbeni potenciális lehetőségeket. Az Amundinak például külön stratégiája is van erre, amely nyolc különböző befektetési területre fókuszál. Ilyen például a pénzügyi szektor, az egészségügy, illetve a fogyasztói javak iparága is.

A szakértő külön kiemelte, hogy kifejezetten jól teljesítenek a ciklikus fogyasztási terepek, különösen azok, amelyek a szabadidős tevékenységekre fókuszálnak.

Ezzel párhuzamosan Ahmadi hangsúlyozta a részvénypiaci volatilitás idén tapasztalható megnövekedését is. Kiemelte, egy nagyobb kilengéseket produkáló piaci környezetben elkezdenek felértékelődni azok a tematikus befektetések, amelyek stabil és kiszámítható trendeken alapulnak, és amelyek hosszú távon érnek majd be igazán.