Izlandot is elérik a brexit hullámai

Jetlag
Sarki fény
Izland
Vágólapra másolva!
Ahogy Nagy-Britannia elhagyni készül az Európai Uniót, a brexit hullámai váratlan helyeket is elérnek. Ilyen például Izland, ahol komolyan át kell gondolnia a vezetésnek az évtizedek óta fennálló szoros kapcsolatot a kontinens többi szereplőjével.
Vágólapra másolva!

Az Izlandi parlament beállt azon ellenzéki kezdeményezés mögé, amely felülvizsgálná Izland tagságát az Európai Gazdasági Térségben (EGT). Ez azért igen jelentős, mert az EGT tagság teszi lehetővé Izland számára, hogy hozzáférjen az Európai Unió piacához – írja a Bloomberg.

A Külügyminisztérium jelentése azt vizsgálja majd, hogy egyrészt Izlandot milyen potenciális negatív hatások érhetik a brexit miatt, másrészt, hogy

milyen lehetőségek vannak arra, hogy az ország a jövőben nagyobb beleszólással rendelkezzen az EGT döntéseibe.

Nagy-Britannia az Európai Unió egyik legfontosabb pillére, és egyben Izland kiemelkedő kereskedelmi partnere. A brexitnek pedig komoly következményei vannak nemcsak az EU-ra, de Izlandra nézve is – mondta Olafur Isleifsson, az ellenzéki Néppárt egyik tagja.

Izland 2.0

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Izland alapvető változásokon ment keresztül, mióta az 1990-es évek elején belépett az EGT-be. Az ország gazdasága jelenleg igencsak kiélvezi a turisztikai robbanást, miután a 2008-as válság idején Izland lényegében összeomlott. Isleifsson részben ezért hangsúlyozta,

épp ideje van a tagság felülvizsgálatának, főleg hogy a legutóbbi 2007-ben történt meg.

A képviselő szerint a cél az, hogy Izlandnak alapos és objektív képe legyen ahhoz, hogy megfelelő párbeszédet tudjon lefolytatni Európával.

Izland felülvizsgálná a kapcsolatát Európával Forrás: Flickr.com

Az egyik legvitatottabb pont várhatóan az úgynevezett harmadik energiacsomag lesz az EGT-n belül, amely konszolidálná a közös európai áram- és gázpiacot. Az izlandi kritikusok szerint azonban ezzel az ország veszítene az energiafüggetlenségéből, és túl nagy hatalmat adna át az európai szabályozók kezébe.

Csak értékelés, nem kilépés

Pánikra azonban nincs ok, egyelőre

elég biztosnak tűnik, hogy Izland nem fogja elhagyni az Európai Gazdasági Térséget.

Ezt erősítik meg Gudlaugur Thor Thordarson külügyminiszter szavai is, melyek szerint Izlandnak jelentős előnyei származnak a szoros kapcsolatból.

Valójában sokkal inkább arról van szó, hogy az izlandi ellenzék arra használná föl a brexit példáját, hogy rávilágítson, a szövetségen belüli minden változtatáshoz a tagállamok mindegyikének beleegyezésére volna szükség – tette hozzá Thorstur Olafsson, közgazdász, aki korábban éppen a Külügyminisztérium tanácsadója volt. Jelezte, az EGT annyi előnnyel jár, hogy nagyon rossz ötlet lenne annak elhagyása.