A Spotify nevű zenei streamszolgáltatót beperelte a Wixen Music Publishing, miután a vállalat több előadó zeneéjét is elérhetővé tette a platformján annak ellenére, hogy nem rendelkeztek a szükséges szerzői jogokkal.
A Spotify többek között Tom Petty, Neal Young és a Doors zenéit tette elérhetővé, de a jogokkal nem rendelkezik.
A Wixen azonban kizárólagos birtokosa volt a fentebb említett előadók dalainak, mint például Tom Petty híres "Free Faling" című számának, vagy a Doors "Light My Fire" című, örök klasszikusnak számító szerzeményének.
A Wixen állítása szerint a kár értéke eléri az 1,6 milliárd dollárt. A perben azt állították a vállalat képviselői, hogy a Spotify nem vette meg egyik előadó szerzői jogát sem tőlük, pedig a lehetőségük megvolt rá, de nem sikerült megállapodást kötniük.
Még májusban, a Spotify 43 millió dollártor bírságot fizetett ki hasonló okok miatt.
A vállalat az idén szeretne tőzsdére menni. Jelenleg nagyjából 19 milliárd dollár a cég becsült értéke és csak az elmúlt néhány hónapban még 20 százalékkal növelték azt.