Nem kartellezett az Auchan, a Tesco és a Rossmann

Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette az Auchan a DM-Drogerie Markt, a METRO a Rossmann, az Essity, a Spar, a Tesco, valamint a Vajda-Papír Gyártó vállalkozásokkal szemben indított eljárását.
Vágólapra másolva!

A GVH azt vizsgálta, hogy az eljárás alá vont gyártók, azaz az ESSITY Hungary és a Vajda-Papír Gyártó összehangolták-e egyes papíráru termékeikkel (pl. papír zsebkendővel, toalettpapírral) kapcsolatos áremeléseiket, azok mértékét és idejét, valamint osztottak-e meg egymással egyéb, üzletileg érzékeny információt. Az eljárásban rendelkezésre álló bizonyítékok nem támasztották alá, hogy a gyártók között –fennálló legitim üzleti kapcsolatukon túl – jogsértő megbeszélések is zajlottak volna találkozóikon.

Illusztráicó Forrás: Origo

A GVH vizsgálata kiterjedt arra is, hogy az érintett gyártók folytattak-e fontosabb kereskedelmi partnereikkel árképzésük összehangolására irányuló vagy azt eredményezhető egyeztetéseket.


Az eljárásban feltárt információk alapján azonban nem volt bizonyítható, hogy a kereskedők összehangolt magatartást tanúsítottak, egymás közötti kommunikációs csatornaként vagy közvetítőként használva a gyártókat.

A feltételezett jogsértést megalapozó tényállás nem volt tisztázható (bizonyítható) a határozat meghozatalához szükséges mértékben, és az eljárás további folytatásától sem várható eredmény, így a Versenytanács az eljárást valamennyi eljárás alá vont vonatkozásában megszüntette.