Űrkutatásnyi pénz egy olcsó telefonban

2018.06.04. 06:29

Mobiltelefon-rajongó legyen a talpán, aki képes lépést tartani az okostelefonok világának változásaival, már ami a nagy, vagy épp kisebb gyártók újabb és újabb készüléktípusait, és persze azok fejlesztett vagy épp pehelysúlyúvá egyszerűsített mutációit illeti. A szakblogok, tesztportálok és az ezeknél dolgozó, a legújabb modelleket már csak kötelességből is megnyúzó újságírók és tesztelők munkája ellenére sincs könnyű dolga annak, aki elválasztaná az ocsút a búzától, és megpróbálja figyelemmel követni az igazán fontos bejelentéseket. Beszámoló Moszkvából, ahol a Nokia „jó árasított” okostelefonjainak felturbózott változatait jelentette be a márkát licencelő vállalat, az Origo pedig a helyszínen járva elsőként vehette kézbe azokat – és merenghetett el azok kapcsán a piaci részesedések és várakozások vonatkozásain.

Az nem vitatható, hogy a Nokiának, pontosabban a márka mögött álló HMD Global-nak, mint minden egyéb új gyártmányuk, úgy az olcsóbbak ligájában versenyző készülékeik upgradelt változatának piacra dobása is fontos eseménynek számít.  A sajtóesemény műfajának és egy kisebbfajta showműsor szerelemgyerekének tűnő utazó cirkusz újabb állomásán a vállalat közel sem akarta megváltani a világot. Azt viszont sokszor hangsúlyozták, hogy a hatalmas feltörekvő piacokon kell számolni jelenlétével. Azok, akik évente újraírják gyászbeszédüket a Nokia temetésére, bosszankodhatnak, mert a márka mögött állók továbbra is kitartóan tornázzák fel magukat a piaci részesedések ranglétráján.

Moszkvai sajtóeseményen a HMD Global frissített Nokia telefonokat mutatott beForrás: Origo

Kompromisszumot nem akarnak kötni

A Nokia 2-es, 3-as és 5-ös változatainak továbbgondolt, ráncfelvarrásokon, dizájnerősítésen átesett változatai,x.1-es verziószámot kapva kerültek a HMD Global moszkvai sajtóeseményének középpontjába.

A vállalat nem is rejti véka alá, hogy szívük és szándékuk szerint, még szorosabban kötnék magukhoz azokat a vásárlókat, akik – ahogy a cég megjelent vezérei részéről elsőként színpadra lépő Pekka Rantala, ügyvezető alelnök fogalmazott – nem akarnak kompromisszumot kötni okoskészülékük kapcsán.

Vagyis a Nokia brand ezekkel a feljavított készülékváltozataival továbbra is azokra a kispénzű vásárlókra számít, akik szeretnének olyasmit művelni telefonjaikkal, mint amit az okosmobilok egyes Apple vagy Samsung gyártmányú csillagrombolóival lehet. Csak épp anyagi lehetőségeik némileg korlátozzák azt, melyik flottából választhatnak maguknak okoseszközt, amivel mellesleg telefonálni is lehet.

Pekka Rantala, a HMD egyik vezetője a sajtóbejelentésen az orosz piac fontosságáról beszéltForrás: Origo

Az pedig nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a mostani szériafrissítés bemutatója Moszkvában volt.

A következő felszólaló Florian Seiche vezérigazgató és a termékfejlesztésről érkezett Juho Sarvikas is folyamatosan megerősítették, mennyire fontos nekik az orosz piac, és mennyit jelentenek a cégnek a vásárlói pozitív visszajelzések, az, hogy a készülékeiket használók döntő többsége ajánlaná ismerősének az adott Nokia-mobilt.

A HMD Globalnak továbbra is komoly tervei vannak a Nokia-névvelForrás: Origo

Az időnként elejtett félmondatokból arra is lehet következtetni, a Nokiával nem csak az orosz, hanem az érdekesebbnél érdekesebb jelenségeket produkáló indiai piacra is be akarnak törni. Itt – ahogy az Origo arról beszámolt – az erős kínai jelenlét miatt megtört a máshol megszokott mintázat, és a tortából már lassan – vagy nagyon is gyorsan – nem az Apple és a Samsung, hanem egy távol-keleti sárkány, a Xiaomi hasítja ki magának a legnagyobb szeletet.

Ugyanakkor úgy tűnik, a Nokiával a jelenleginél is jobban kell majd számolni a szintén hatalmas piacnak számító országban.

A HMD-nél tavaly ősszel arról beszéltek, hogy az indiai piac a harmadik legfontosabb a brand számára, ami egyébként globálisan is igaz a mobilkészülékek piacára. Alig néhány hete pedig jött a bejelentés, hogy 2022-re a gyártás nagyját, illetve a komponensek előállítását is odatelepítenék.

A sajtóeseményen az új készülékek bemutatása mellett, a HMD Global vezetői az indiai és orosz jelenlét erősítéséről is beszéltekForrás: Origo

Azt, hogy India kapcsán többről van szó, mint ábrándozásról, jól mutatják az idei első negyedéves számok: 2018-at a HMD 14 százalékos részesedéssel nyitotta.

A cikk folytatásában arról olvashat, milyen súllyal bír a Nokia az orosz piacon, és hogyan készült fel a nevet licencelő HMD Global a további térnyerésekre. Lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő