Magyar Derby beharangozó: kire és hogyan érdemes fogadni vasárnap?

2018.07.01. 11:45

Eljött a lóversenysport szerelmesei által régóta várt hétvége, hiszen a Kincsem Parkban vasárnap megrendezik a 94. Magyar Derby-t, ahol a legjobb hároméves telivérek versenyeznek majd. De melyik lovakra érdemes fogadni az év legrangosabb versenyén és mi is pontosan a tét, a befutó és a hármasbefutó? Az angol derbyben hatalmas meglepetés született (Masar), erre pedig itthon is megvan az esély a 16 lovas mezőnyben, főleg úgy, hogy az idei háromévesek közül kiemelkedő Tour To Paris nem indul a megmérettetésen.

Tét, hely, befutó, hármasbefutó: mit és hogyan?

Zsinórban másodjára fordul elő, hogy az évjárat legjobb lova kihagyja a derby-t. Az előző évben Mágnás sérülése miatt nem állhatott rajthoz, Tour To Paris pedig feltehetően a 2400 méteres távot nem bírta volna, így őt egy rövidebb sprintversenyen indítják majd. Panaszra azonban így sem lehet okunk, hiszen a 16 benevezett ló közül nincs kiemelkedő esélyes, ez pedig a rutinos fogadónak jól jöhet, viszont próbálunk azoknak is támpontot adni, akik életükben először mennek ki a Kincsem Parkba.

A teljesen kezdő játékosok számára leginkább a két legegyszerűbb fogadási formát a tét és a hely játékot tanácsoljuk. A tét játéknál azt kell eltalálni, hogy melyik ló nyeri meg az adott versenyt, míg a hely játéknál a cél az, hogy az általunk fogadott ló az első három hely valamelyikén végezzen. Ez a két fogadási forma a legbiztonságosabb, viszont ezekkel lehet a legkisebb pénzt nyerni.

Tour To Paris, az egyik legjobb háromévesForrás: Feith Sandor

Ennél már lényegesen nehezebb eltalálni a befutót és a hármasbefutót. A befutónál az elsőnek és a másodiknak célba érő lovat kell eltalálni helyes sorrendben, míg a hármasbefutónál az első három ló helyes sorrendje fizet. Ezeket eltalálni sokkal nehezebb, ezért azt tanácsoljuk, hogy a kezdők maradjanak az egyszerűbb játékoknál.

A fogadók számára a legnagyobb segítség a Turf, azaz a lóversenyprogram, amelyben az adott napra vonatkozó futamok vannak feltüntetve, valamint az induló lovak és különböző statisztikáik (a vasárnapi kiadást ITT találják). Az elején kicsit nehéz lehet értelmezni a különböző számokat, de az újság elején részletes útmutató található, amely segítségével mindenki könnyen ki tud igazodni a lovak statisztikái között.

 Esélylatolgatás: Izgalmas futamok sorozata várja a nézőket

A derby a nap utolsó versenye lesz, de addig sem lehet unatkozni, hiszen számos kiemelt versenynek ad otthont a Kincsem Park. Kezdésnek 14:30-tól a kétéveseké a főszerep, majd a nap negyedik futamában máris rangos megmérettetés következik. Összesen 11 futamot rendeznek majd, és most következzen az általunk legjobbnak tartottakról egy-egy rövid esélylatolgatás.

15:00: Magányos Díj

A 2200 méteres, 1,5 millió forintos összdíjazású versenyen a legjobb hároméves kancák állnak a startgépbe, legalább is azok, amelyeket nem neveztek be a derby-re. Közülök az egyes rajtszámmal induló Aurora Borealisnak vannak jó esélyei, azonban eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és az előző futásához képest 600 méterrel megemelt táv sem garancia a jó szereplésre. Komoly erőt képviselhet a négyes számú Daffrah, amely Angliában is futott már jó versenyt és a távval sem lesz gondja. A fogadók nagy kedvence lehet a hatos Song Little Song. Kovács Sándor tréningjében lévő hároméves kancának eddig egy futása volt, de azt magabiztosan, hat hosszal nyerni tudta. A mezőnyből kiemelkedik még a kilences Survivor és a tízes Szingli. Mindkettőjük bizonyított már hosszabb távon és folyamatos javulást mutat mindkét kanca.

Kincsem ParkForrás: Kincsem Park

15:35: Buccaneer Díj

Kor tekintetében vegyes mezőny áll majd rajthoz a 1,5 millió forintos összdíjazású, 1600 méteres versenyen. A fogadók kedvence Silent Blessing lehet. A klasszis tíz éves ló két év kihagyás után tért vissza a pályára és egyből győzelmet aratott. Nagy ellenfele a hároméves Fire For Goga lehet, amely kétévesen remekelt, majd külföldön is jól teljesített. A favorit azonban Sárkányfű, amely 1600 és 2200 méter között gyakorlatilag bármilyen távon megállja a helyét és ezt most is megmutathatja, bár a hosszabb táv mindenképp kedvezőbb lenne számára.

17:05: MNV Díja

Egy újabb 1,5 milliós összdíjazású futam, ezúttal a hosszú táv specialistáinak. A 2800 méteres versenyen heten állnak rajthoz, közülük viszont négy lónak is van esélye a győzelemre. Bigfoot négyéves korára az ország egyik legjobb hosszú távú lova lett, de Uccellino is gyakorlatilag a semmiből robbant be a köztudatba. Az előbbi ráadásul már bizonyított ezen a távon egy második hellyel. Jó futás várható még a négyes Freddy Mercury-tól, de az egyes Laurentius is odaérhet, annak ellenére is, hogy 2800 méteren a múltkor nagyon lemaradt.

17:40: Flandorffer Tamás Emlékverseny

Az idei év legjobb háromévese Tour To Paris nem indul a derby-ban, helyette az 1200 méteres, 1,3 millió forint összdíjazású futamban vesz részt, ahol az erős mezőny ellenére toronymagas esélyesnek tűnik. A sprintversenyben főszereplő lehet Duce és Power of Angel, akik már számtalanszor bizonyítottak a leggyorsabb távokon.

94. Magyar Derby: kiegyenlített mezőny, de vannak titkos esélyesek

Hatalmas izgalmakra és szoros versenyre számítunk az év legrangosabb futamán, ahol a győztes ló tulajdonosa 7 millió forintot vihet majd haza, összességében pedig 14 millió forintot osztanak ki a helyezett lovak között.

A patináns Alagi Díj győztese, CsalánForrás: www.facebook.com/VanikZoltanFoto/Www.Facebook.Com/Vanikzoltanfoto

Az egyes számú Csalán gyakorlatilag a semmiből vált a derby egyik esélyesévé, azonban hozzá kell tenni, hogy a csúszós füvön lefutott Alagi Díjon több ló számára is balszerencsésen alakult a verseny, ezért nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a mén ottani győzelméből.

A hatos számú Rolex Boy viszont stabilan teljesít, a távot is jól bírja, valamint idősebb lovakat is sokszor maga mögé utasított, ráadásul májusi 67,5-es formája figyelmet érdemel. A ló legutóbbi futása csalódás volt, viszont akkor komolyabb tét nélkül állt pályára.

Rolex Boy, sokak kedvenceForrás: Gabor Kovacs/

Sokan bíznak Rose Fire-ben is. Az Overdose apaságú kanca valóban kiváló teljesítményt nyújtott háromévesen, majd sorozatos második helyei után júniusban már győzni is tudott. Ennek ellenére nehéz dolga lesz a mének ellen.

Az idei derby talán legnagyobb esélyese a hetes Smilling lehet, aki az Alagi Díjon remekül zárkózott a végén, a hosszabb táv pedig kifejezetten kedvezhet neki. Esti Fény egy másik olyan ló, aki rendre dobogós helyen tudott végezni, és szintén nagyszerűen zárkózva lett második az Alagi Díjon.

Esti Fényt csak Csalán tudta megverni az Alagi DíjonForrás: Gabor Kovacs/

Titkos esélyesként említhetjük Unfug-ot, aki csalódást keltő teljesítményt nyújtott legutóbb, azonban a verseny rémesen alakult számára. A Szlovákiában nagydíjat nyerő lóról lerí, hogy a derbyre lett készítve.