Az AT&T azt reméli, hogy az új díjak bevezetésével 1 milliárd dollárt tud keresni a következő egy évben. Erre azért is van szükség, mert a vállalat kiköltekezett a Time Warner felvásárlásával, most pedig az ügyfelektől várja a támogatást.
A Chicago Tribune szerint a havi adminisztrációs költségek növelésének köszönhetően a következő években rengeteget kereshet az AT&T. Vannak olyan ügyfelek, akiket nem fog azonnal érinteni az áremelés, viszont egy idő után mindenkit utolér.
Az adminisztrációs díjak elképesztő mértékben, 58 százalékkal nőnek a szolgáltatónál,
ráadásul a költségek ezzel éppen a háromszorosát teszik ki annak, mint amit az AT&T megjelenésekor kellett fizetni 2013-ban. A változások nagyjából 65 millió előfizetőt érintenek.
Az AT&T nem nyilatkozott arról, hogy tényleg az összeolvadás költségeit akarják-e csökkenteni a bevétellel, azonban ez tűnik a legreálisabbnak. Közleményükben csak annyit írtak, hogy a díjemelés egy normális, tejesen bevált gyakorlat a piacon. Szintén olvasható, hogy a befolyt összeget az infrastruktúra fejlesztésére és a meghibásodások kijavítására fordítják, viszont hozzáteszik, hogy nem kizárólag erre költik majd a pénzt.
Akárcsak a szolgáltatók többsége, az AT&T is rohamtempóban próbálja kiépíteni a 4G utódhálózatát,
ez pedig dollármilliárdokba fog kerülni. Emellett 40 milliárd dollárt költenek arra, hogy a hatóságoknak építsenek ki vészhelyzeti hálózatot. Erre a feladatra egyébként 30 milliárdos állami támogatást kapott a vállalat.