Fake news botrány Indiában

2018.07.05. 16:06

Indiában áll a bál a WhatsAppon terjedő álhírek miatt. A hamis pletykák hatására kirobbant incidenseknek május óta már 24 halálos áldozata is van az ázsiai országban.

Már az indiai kormány is fellépett az ügyben. A Facebook tulajdonában álló céget okolják például egy több halálos áldozattal járó esetért, amikor teljesen ártatlan emberekről gondolták, hogy gyermekrablásra készülnek – olvasható a Wall Street Journal cikkében.

Olyan infó terjedt ugyanis a közösségi médiában, amely arra figyelmeztetett, hogy gyermekrablók járnak a környéken. Hogy pontosan hol, az nem derült ki az üzenetből, viszont volt, ahol komolyan vették a híresztelést.

Amikor egy faluban megjelent öt ismeretlen férfi, egyből gyanússá váltak a helyiek számára, akik megtámadták és agyonverték őket, mert azt hitték róluk, hogy ők a gyermekrablók, miközben egyáltalán nem voltak rossz szándékaik.

Forrás: Origo

Az indiai kormány elektronikai és IT minisztériuma írásos közleményben figyelmeztette a WhatsApp vezetőit, hogy próbáljanak meg tenni az álhírek megjelenése ellen, mert számtalan halálos áldozata van az ellenőrizetlen információknak.

Már jó ideje előfordulnak olyan esetek, amikor a közösségi médiát szándékosan téves információkkal bombázzák, az indiai történések azonban a fake news botrány kirívó példái.
A Facebook az ilyen esetek elkerülése érdekében folyamatosan tényellenőrző szolgáltatókkal vizsgáltatja a saját oldalán megjelenő híreket. A hamis információkat pedig megjelölik. Indiában kampányt indítottak azoknak, akik még nem használtak ilyen platformokat. Igyekeznek megértetni velük, hogy próbáljanak meggyőződni az ott olvasható hírek valódiságáról. India egyébként a WhatsApp egyik legnagyobb piaca, 200 millió aktív felhasználóval.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK