Tarol a feketemunka Észak-Koreában

2018.08.11. 15:15

Erőre kapott a feketemunka piaca Észak-Koreában, és ez új kihívások elé állítja a diktatúrát, írja belső forrásokra hivatkozva a Daily NK. Úgy tűnik azonban, a hatóságok ezúttal nem erőből akarják kezelni a jelenséget, hanem bizonyos mértékű munkaerőpiaci liberalizációval adnak választ arra.

Több forrásból is azt állították a hírügynökségnek, hogy elsősorban az alacsony fizetésű észak-koreai állami alkalmazottak hagyják ott állásaikat, hogy a szárnyaikat bontogató magánvállalkozásoknál helyezkedjenek el, vagy feketén vállaljanak munkát.

Vidékről is érkeznek

A főváros, Phenjan mellett, elsősorban az észak-nyugati elhelyezkedésű Phjongszong városában figyelhető meg az, hogy a nagyváros környékéről, korábbi mezőgazdasági dolgozók jelennek meg ott, és építkezésekben vagy a vendéglátásban vállalnak munkát.

Az ország első számú vezetője, Kim Dzsongun, egy új befőttesuborka-gyárban, 2016-banForrás: AFP/Kcna

Noha a szövetkezetek és a kollektív gazdasági társaságok rendre 70 százalék fölötti részvételi arányt jelentenek a termelőtevékenységekben, a hatóságok helyszíni ellenőrzéseik során azt tapasztalták, hogy sokszor alig van kétkezi munkás, aki dolgozzon a gazdaságokban.

A munkavállalók ehelyett elsősorban a nagyvárosokban jelennek meg, ahol lényegesen jobb fizetésekért találnak munkát maguknak.

Megjelent, illetve megerősödött továbbá a háztartásvezetői, illetve bejárónői foglalkozás is. Háztartásvezetőt a vékony, de megerősödő társadalmi elit, különösen a gazdaságot az állami szférával összekapcsoló donjúk tudnak alkalmazni. Ezek átlagos havi jövedelme 120 ezer észak-koreai won körül mozog (ez nagyjából 17-18 dollárnak felel meg),ami akkor is magasnak számít, ha 1 kilogramm rizs jelenleg 5 ezer won körül kapható.

Meglepően engedékenyek - okkal

A hatóságok egyelőre meglepően engedékenyek a fekete munkaerőpiac megerősödésével kapcsolatban. A nagyvárosok nagyrészt feketemunka-vállalásra alapuló piaca pedig egyelőre virágzik, bár hosszú távon csak a jelenleginél szabadabb gazdasági modell adhatna keretet az egészséges munkaerőpiaci fejlődésnek az országban.

Sokan vállalnak munkát a vendéglátásban, az újonnan nyíló éttermekbenForrás: AFP/Ed Jones

Az mindenesetre nem segít az állapotok rendeződésén, hogy a hírek szerint a hatóságok maguk is érdekeltek annak fenntartásában.

Ez abban ölt testet, hogy a könnyebb munkát jelentő, illetve a jobban fizető állásoknál, a helyi szervek előnyben részesítik azokat az állampolgárokat, akik informális kapcsolatot ápolnak egyes tagjaikkal.

Ez nem mozdítja elő azt, hogy az épp lazább gazdasági modell irányába lépéseket tevő Észak-Korea hatékonyan, piaci elvek mentén gazdálkodhasson munkaerejével.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: