Halbőrből készült ruhákért és tárgyakért őrül meg egy fél ország

2018.12.09. 10:56

Előremutató divatkezdeményezésről számol be Kenyából a Reuters és az Africanews. Egy helyi, halalapú élelmiszereket előállító cégnél mostantól az eddig semmire nem hasznosított halbőrök is fontosak lehetnek.

Kenya nyugati részén, Kitale városban működik a halételeket gyártó Victorian Foods. A feldolgozás során korábban nem hasznosították a halak bőrét. Azonban mostantól ruhák, táskák és más divatcikkek készülhetnek abból, ami eddig hulladékként végezte.

A nagytestű állatokról lenyúzott halbőrt nem dobják ki, hanem több fázisban készítik elő ruhaipari feldolgozásra.

Ezért több óráig áztatják különböző oldatokban. A banán például arra jó, hogy semlegesítse a szagokat, a só pedig a megfelelő keménység elérésében segít.

Összesen - fajtától függően - 8-10 órás áztatás, majd szárítás után kezdődhet a feldolgozás.

A sajátos alapanyagból kabátok, cipők, táskák, és természetesen ruhák is készülnek, melyek nagy sikerrel mutatkoztak be a fővárosban, Nairobiban, nemzetközi érdeklődés mellett.

A cégnél azt is elmondták: a halbőr használatával megóvhatják a veszélyeztetett gyíkok, kígyók példányait a levadászástól. Ahogy az Origo megírta, legutóbb a Chanel divatház is bejelentette, leállnak az egzotikus állatok bőrének, szőrméjüknek a hasznosításáról.

A kenyai cég az ENSZ mezőgazdasági szervezetének támogatásával működik, fenntartható gazdálkodási program keretében. A halak a mintegy 150 kilométerre lévő Turkana-tóból érkeznek feldolgozásra, a vállalkozásnak 300 ottani halász értékesíti a fogását.

Az alábbi képre kattintva megtekintheti a nem mindennapi, halbőrből készült divatcikkeket, és a gyártás néhány mozzanatát. Kattintson!

Divatos táskák, lábbelik, ruhák készülnek halbőrből Kenyában - kattintson a további képekért!Forrás: Victorian Foods