Már 343 ezer forint felett a magyar átlagfizetések

bankjegy HASZNÁLATI TÁRGY kéz papírpénz pénz pénztárca TÁRGY TESTRÉSZ
Budapest, 2012. augusztus 10. Készpénzt tesz pénztárcájába egy látogató a 20. Sziget fesztivál 3. napján a budapesti Hajógyári-szigeten 2012. augusztus 10-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Újabb kedvező adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal a magyar bérekről. Ebből az derül ki, hogy ismét 10 százalék feletti volt az emelkedés, a bruttó átlagfizetés már közelít a 350 ezer forinthoz. A bővülés túlszárnyalta az elemzői várakozásokat.
Vágólapra másolva!

Folytatódik a két számjegyű béremelkedés Magyarországon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legújabb tájékoztatójából.

Ebben azt írja a KSH,

hogy 2019. januárban a bruttó átlagkereset 343 500 forint.

Kedvezmények nélkül 228 400 forint volt a nettó átlagfizetés, a kedvezményeket figyelembe véve 235 500 forint. Ez azt jelenti, hogy tavaly januárhoz képest 10,6 százalékkal nőttek a fizetések,

a nettó fizetéseknél ez 10,8 százalék.

Egyre többet keresnek a magyarok Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Így nőttek a bérek

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak körében 376 700 forintot, míg a nők körében 311 300 forintot ért el. Ez a férfiak esetében 11,8, a nők esetében pedig 9,8 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A bruttó átlagkereset

  • a 25 év alattiak körében 267 700 forint,
  • a 25–55 évesek esetében 356 300 forint,
  • míg az 55 év felettieknél 337 200 forint volt.

Fontos megemlíteni, hogy az inflációhoz képest 2,7 százalékos volt az adott időszakban, így a reálkereset 7,7 százalékkal emelkedett.

Ezt írják az elemzők

2013-tól 2018 végéig összesen 42,3 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 43,8 százalékkal emelkedtek a reálbérek.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint

idén 9,6 százalékkal nőhetnek a bérek.

Ennek oka,

  • a bérmegállapodás,
  • a minimálbérek 8 százalékos,
  • a garantált bérminimum 8 százalékos növelése,
  • valamint az egyre fokozottabb szakember hiány miatt.

Ez a várt 3 százalékos infláció mellett

6,5 százalékot kissé meghaladó reálbér növekedést eredményezhet.

2013-tól 2019 végéig már összesen mintegy 51,5 százalékkal nőhetnek a nettó reálbérek.

Folyamatos a növekedés Forrás: Takarékbank

Az elemzés kitér arra, hogy a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.

A közlemény azt is írja, hogy tavaly a nominális GDP 9,6 százakkal nőtt, ami lehetővé tette a hasonló mértékű bérköltség növekedést, így tavalyi 11,4 százalékkal nőttek a bruttó bérek.

A 2016-2022 közötti időszak első két évében a reálbérek 19,4 százalékkal nőttek,

így az idei évtől átlagosan 6 százalékos reálbér növekedés is elég lehet a konvergencia program 50 százalékos reálbér növekedését kitűző cél eléréséhez. Ez nem tűnik teljesíthetetlennek, ez pedig a fogyasztás tartósan magas dinamikáját is biztosítja.