Több tárolt gázt használt az ország decemberben

földgáz, gázvezeték, egy munkás dolgozik az FGSZ vecsési telepén 2009. januárjában
Vágólapra másolva!
2020 decemberében az előző évhez hasonlóan alakult a hazai gázfogyasztás. Az import visszaesett, a belföldi felhasználás felét a kitárolás biztosította, írja közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Vágólapra másolva!

A MEKH minden hónapban piacmonitoring riportban elemzi a hazai és nemzetközi gázpiac trendjeit. A 2020-as év december hónapját vizsgáló jelentés szerint a hűvösebbre forduló időjárással

novemberhez képest emelkedett a hazai gázfogyasztás, de nem haladta meg az előző év decemberi szintjét.

A felhasználás bővülését elsősorban az egyetemes szolgáltatás vezérelte, a hazai gáztüzelésű erőművek termelése előző hónaphoz képest jelentősen visszaesett (739 GWh, előző hónap 909 GWh).

Illusztráció Forrás: Kisbenedek Attila

A spot gázárak a hónap során közel 20 százalékkal emelkedtek, és megközelítették a 17 euro/MWh szintet.

Az elmúlt évekre jellemző mintázatot megtörve a hazai tőzsdei árak folyamatosan alacsonyabbak voltak mind az osztrák, mind pedig az európai árcentrumnak tekinthető holland piaci áraknál.

A nyugat európai piaci szűkösséget elsősorban az okozta, hogy az európai LNG szállítmányok jelentős részét átirányították az ázsiai piacokra, ahol a hideg időjárás miatt nagyot ugrott az LNG kereslet, és a nyári hónapokhoz képest megsokszorozódta az árak.

Ezzel szemben a mi régiónkban a magas tárolói készletek bőséges kínálatot biztosítottak

- írja a MEKH.

Az osztráknál olcsóbbá vált magyar piacra nem érte meg importálni. Így a korábban maximális kihasználtsággal működő osztrák határkeresztező vezetéken megcsappant a forgalom, a lekötött kapacitásokat csak nagyjából 34 százalékban használták ki.

Mivel a nettó import lecsökkent, megnőtt a kitárolás szerepe a hazai ellátásban.

Bár decemberben a belföldi felhasználás nagyjából felét fedezték a tárolókból, a tárolói készletszint a hónap végén is jelentősen meghaladta a korábbi évekre jellemző év december végi értéket: 81,7 százalékon állt.