Ennyivel nőttek tavaly a kötelező biztosítások díjai

Budapest, autók, forgalom, közlekedés, megnövekedett forgalom, város, reggel, dugó
Vágólapra másolva!
Az MNB új KGFB-indexe a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását szolgálja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjainak alakulásáról. Tavaly a személyautók átlagdíja 9 százalékkal, 44.523 forintra nőtt. 2019-ig többnyire együtt mozgott a kár- és díjindex, ám a járvány miatt csökkent forgalom, kevesebb baleset miatt tavaly szétnyílt az olló – derül ki a KGFB-indexből, amit negyedévente fognak közzétenni. A KGFP-biztosítások piacán kialakult jelenséget a biztosítási szektor egyszeri hatásként kezeli.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl új indexet tesz közzé az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló tételes KGFB szerződés- és káradatbázis (KKTA) segítségével – jelentette be Kandrács Csaba alelnök a jegybank online sajtótájékoztatóján. Az MNB honlapjának külön e célra létrehozott színes, könnyen átlátható felületén mutatja be a friss adatokat.

A negyedévente közzéteendő KGFB-index 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzi a személygépkocsik díjszintváltozását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

A KGFB-piac szerződésszámának 69 százalékát adó személyautókra vonatkozó mutató - az eddigi piaci kalkulációkkal szemben – a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan KGFB-t kötők szerződéseit, illetve „kisimítja" a naptári évfordulós szerződések torzító hatását is (utóbbi biztosításokra ugyanis a teljes piac átlagához képest magasabb bónuszfokozatok és kisebb teljesítményű járművek jellemzők). Az index az egyedi használatú (nem flottás), normál üzemmódú és szerződésű (például nem taxi, nem határozott idejű biztosítású) autókra vonatkozó díjváltozásokat jelzi.

A nominális díjváltozást jelző mutatószámon túl az olyan MNB korrigált személyautós indexet is közzétesz, amely

a biztosítási adóval, illetve a biztosítói kárkifizetések és tartalékolások levonásával a nettó díjváltozást mutatja be.

Illusztráció Fotó: Hirling Bálint - Origo

A személyautókon túli egyéb járműtípusok esetében – amelyek egy részénél (pl. vontatók, pótkocsik, nagyobb buszok) a flottás szerződések a jellemzők – a szerződésszámok, átlagdíjak éves változását mutatják be az adatok a flottára és egyedi szerződésekre egyaránt. E körben a taxikra, motorkerékpárokra, segéd motorkerékpárokra, (kisebb és nagyobb) buszokra, teherautókra, vontatókra és nehéz pótkocsikra vonatkozó adatsorok érhetők el.

A személyautós KGFB-index szerint a 2016 I. negyedévi bázisidőszaktól tavaly decemberig 73 százalékkal lett magasabb az autós szerződések díjainak átlaga, míg az adók, károk hatásától megtisztított index 40 százalékkal nőtt.

Az elmúlt egy évben országosan 9 százalékkal, 44.523 forintra emelkedett az átlagdíj a személyautóknál, ezen belül a budapestieknél viszont 15 százalékkal 63.213 forintra. Utóbbi a magasabb kárvalószínűséggel áll összefüggésben.

A díjak változása 2019-ig összhangban volt a károk és adók alakulásával (vagyis a korrigált index 3-4 éven át 100 százalék körül alakult). Tavaly azonban a járvány - és nyomában az alacsonyabb közúti forgalom és kevesebb kár – miatt a díjak javára nyílt szét az olló. Ez azt jelzi, hogy a biztosítók egyszeri hatásként tekintenek a kijárási korlátozások miatti alacsonyabb kárráfordításokra, beárazzák viszont az alkatrész- és szervízdíj-emelkedést. Ezek végleges hatását középtávon lehet majd megítélni, amelyre a jövőben negyedévente publikálandó index is lehetőséget biztosít.

Az egyéb kiemelt járműkategóriákban a növekedés nem haladta meg a 10 százalékot, sőt egyes tíz-százezres darabszámú járműkategóriában (pl. flottás személyautók, nagy buszok és nehéz pótkocsik) 1-8 százalék közötti díjcsökkenés látható az elmúlt egy évben.

A fenti számok az átlagos változást mutatják, az egyes szerződések esetében ettől eltérő díjváltozások történhettek. Fontos azonban, hogy amennyiben egy ügyfél sokallja a díját, az évfordulón lehetősége van a számára legkedvezőbb ajánlat kiválasztására, ezzel is elősegítve a verseny élénkítését ezen a piacon.