Bővül a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt felvehetők köre

MFB bank , illusztráció, Magyar Fejlesztési Bank
Vágólapra másolva!
Számos kedvező változtatásnak köszönhetően mostantól még több mikro-, kis- és középvállalkozás igényelhet 0 százalékos kamatozású kölcsönt a Covid-19-járványt követő újraindítási célokhoz. A Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) beérkezett vállalkozói igények alapján már a 2019-es alapítású, pozitív üzemi eredményű cégek számára is elérhető a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön. Emellett újra megnyílik a korábban rendkívül népszerű KKV Technológia Hitelprogram „B" hitelcélja, amely szintén nullaszázalékos kamat mellett, maximum 80 millió forintig biztosít forrást a cégek számára működési költségeik fedezésére, illetve forgóeszköz-finanszírozásra.
Vágólapra másolva!

Az MFB a beérkezett vállalkozói visszajelzések és igények alapján több feltétel esetében is módosította a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt.

A legfontosabb változás, hogy április 12-től azok a 2019-ben alapított vállalkozások is igényelhetik a hitelt, melyek az alapítás évében pozitív üzemi eredményt értek el.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Emellett a KKV-kon és egyesületeken túl már nonprofit kft.-k is igényelhetik a maximum 10 millió forintos kölcsönt.

Fontos változás továbbá, hogy

a 2021. március 8. előtti időszakban történt, 50 százalékos, vagy azt meghaladó mértékű tulajdonosváltás már nem kizáró ok a hitel felvételénél,

az ilyen jellegű tranzakciók csak ezen dátumot követően nem engedélyezettek a hitelfelvétel szempontjából. Az egyszerűbb és átláthatóbb kitöltés érdekében külön kölcsönkérelmi nyomtatvány készült az egyéni vállalkozói hiteligénylőkre, illetve a gazdasági társaságokra vonatkozóan. További könnyebbség, hogy ingatlanfedezet nyújtása esetén elégséges az ingatlan könyv szerinti értékét alátámasztó számviteli bizonylat benyújtása is.

A Covid-19-járványt követő újraindítás érdekében

április 12-től újra megnyílik a korábban KKV Technológia néven ismertté vált hitelprogram

(GINOP-8.3.5-18 Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú hitelprogram) „B" hitelcélja is, amely budapesti és Pest megyei megvalósítási helyek kivételével az egész országban igényelhető az MFB Pontokon. A program megemelt keretösszegével újabb 34 milliárd forint áll rendelkezésre a cégek működési költségeinek finanszírozására, illetve a szükséges készletek beszerzésére. A korábban is rendkívül sikeres hitelprogram ügyletenként igényelhető maximális összege 80 millió forint.

Mind a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön, mind pedig a KKV Technológia Hitelprogram fix 0 százalékos kamatozású,

azaz a vállalkozásoknak csak akkora összeget kell visszafizetniük, amekkorát igényeltek. Járulékos banki költség továbbra sem kerül felszámításra egyik hitelprogramnál sem, csak a szerződéskötéshez kapcsolódó közjegyzői díjra kell számítania az igénylőknek.

Fontos ugyanakkor, hogy

a két hitelprogram nem kombinálható,

azaz csak az egyik felvételére van lehetőség az azonos hitelcélok miatt.

Március 8-i indulása óta a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt már több mint 3200 vállalkozás igényelte, 25 milliárd forintot meghaladó összértékben. Az MFB a KKV Technológia hitelprogram esetében is jelentős érdeklődésre számít a következő hetekben, hiszen a „B" hitelcél a keret 2020. szeptemberi kimerüléséig a leghatékonyabb eszköznek minősült a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására.

Az MFB-nél elérhető egyes hitelprogramokról és az egyéb finanszírozási lehetőségekről az Összetartók.hu oldalon találhatnak bővebb információt az érdeklődők - írja közleményében az MFB.