A vancouveri székhelyű Asante Gold azzal számol, hogy a következő 12 hónapban 175 ezer uncia nemesfémet termel majd a legendás Bibiani bánya – írja a Mining.com. A hír azt követően érkezett, hogy június elején üzembe helyezték a bányában a feldolgozóüzemet és a kapcsolódó berendezéseket.
A társaság kiemelte, hogy a termelés felfuttatása a tervek szerint folytatódik. Az Asante egyébként tavaly vásárolta meg a bányát az ausztrál Resolute Miningtól, és a létesítmény a nap 24 órájában működni fog a jövőben.
A tervek szerint a második évben a kibocsátás 220 ezer uncia aranyra emelkedik, míg a harmadik és a nyolcadik év között a kitermelés eléri a 200-255 ezer unciás tartományt.
A Bibiani egy történelmileg is jelentős aranybánya, amely Ghána észak-nyugati régiójában található. Mielőtt a korábbi tulajdonos leállította volna a termelést, több mint 4 millió uncia aranyat termelt.
A bánya újranyitása azonban Ghána számára is kedvező hír. Az ország ugyanis jelenleg az aranykitermelésének csökkenésével küszködik. Tavaly az ország összesített nemesfém-kitermelése 29,9 százalékkal, valamivel több mint 2,8 millió unciára esett vissza a megelőző évhez képest.
Ezzel 2008 óta a legalacsonyabb szintet érte el a kitermelés.
A visszaesés pedig azt jelentette, hogy Ghána már nem Afrika elsőszámú aranykitermelője, hanem csupán a második Dél-Afrika mögött.
Az Asante Goldnak ráadásul szoros kapcsolatai vannak Ghánával, mivel az ország állampolgárai közül többen is jelentős részvénytulajdonnal rendelkeznek a cégben. Emellett a vállalat igazgatótanácsában (és egyes vezető pozíciókban) is találhatók ghánaiak.