A Nyugatról indult diszkóőrület begyűrűzött Magyarországra is, ám a Kádár-diktatúra keretei között sajátos módon tombolt a diszkóláz. A szórakozóhelyeken tilos volt az alkohol, a drogoknak pedig hírét sem hallotta a fiatalság - ez utóbbit, ismerjük el, helyes volt - és a reggelig tartó bulizás is szinte ismeretlen fogalom volt.
A jelszó a kulturált szórakozásban rejlett, mert arra a kommunista diktatúra rájött, hogy kell egy szelep a gőz kiengedéséhez. Legalizálták hát a nyugati divatot, egy sokatmondó kiegészítéssel: a lemezlovasokat "népnevelőkké" léptették elő, és OSZK-engedélyhez kötötték tevékenységüket.
A nyolcvanas, kilencvenes években sokkal több diszkó volt hazánkban, mint napjainkban, és a fiatalok jelentős része legalább a hétvégén szeretett volna táncolni valahol. Persze, akkoriban még nem létezett internet, számítógép, sőt kereskedelmi televíziók sem. S hol voltak még az online társkeresők - viszont sokak véleménye szerint ismerkedni is könnyebb volt ezeken a helyeken, mint napjainkban.
Akkoriban egy nagy diszkó kétezer feletti létszámot jelentett, a közepes ezret, míg a kicsi ötszázat.
Összehasonlításképpen: ma egy nagy diszkó örül, ha háromszáz fővel meg tudja tölteni a helyet. Budapesten például legalább kerületenként volt egy nagy diszkó, napjainkban pedig összesen alig tíz ilyen nagyságrendű működik.
Emellett valahogy biztonságosabb volt akkoriban minden, így a szórakozóhelyek is. A tizenéveseknek 5-től 9-ig rendeztek tinibulit, míg a fiatal felnőtteknek 10 órától tartott az „ereszd el a hajam" – és már a kezdésnél is hatalmas volt a tömeg, nem úgy mint most, amikor az sem ritka, ha nyitás után három órával jön meg a közönség és vele a hangulat.
E rövid bevezető után ezen és a következő oldalakon bemutatjuk a Fortuna, a Hully Gully és a High Life diszkó történetét:
A város egykoron egyik legmenőbb szórakozóhelyének számító, a budai várban működő Fortunát 1986-ban nyitották meg. A korszak legnagyobb és legvágyottabb diszkós úticélja 1994-ig üzemelt. Az odajárók igényesnek és trendinek tartották ezt a helyet, mint ahogyan saját magukat is: a „fortunások" a zenével egyetemben öltözködésben (501-es Levi's farmer, western csizma), táncban és hajviseletben (hátrazselézett frizura) is divatot teremtettek, pontosabban követni próbálták az amerikai filmekben látottakat, amihez akkoriban még baseballdzsekik is társultak.
Szinte mindenki feljárt a Fortunába, a celebek is. Szerdán, pénteken és szombaton telt meg a szórakozóhely, ahol a látogatók az akkoriban hódító ún. „italodiszkóra" ropták.
Bakai Mátyás lemezlovas számított a Fortuna egyik húzónevének, aki már a nyitást megelőzően saját törzsközönséggel bírt, és egyike volt a funky itthoni térítőinek –
később egyszerűen csak „fortunás zenének" hívták egymást közt az emberek az itt hallható dallamokat, amelyek hangzásvilága egy egész partinemzedék ízlésvilágát határozta meg.
A belépő hatvan forint, az átlagfizetés húszezer körül volt akkoriban. A fiatalok két táborra oszlottak: voltak a diszkósok és a rockkoncertre járók. Előbbiek közül azonban a Fortunát nem mindenki engedhette meg magának, hiszen az a krémek krémje volt a szórakozóhelyek között. A városi legenda szerint még a balatoni nyaralásból is felugrottak a szórakozni vágyók, csak ki ne hagyják az ottani bulikat.
Lapozzon! A következő oldalon elmondjuk, miért épült egy eredetileg templomépítésre szánt ingatlanon sztriptízbár és diszkó, továbbá hogyan zajlott le a maffiózók és a rendőrség összecsapása a felkapott budai szórakozóhelyen.