Történelmi rekord: átlépte az 1 milliót a fővárosi új lakások átlagos négyzetméterára

Vágólapra másolva!
Történelmi rekordszintet törtek át a budapesti átlagos négyzetméterárak az új lakások piacán. Idén januárban négyzetméterenként több mint 1 millió forintot kértek az eladók, amire korábban nem volt példa, egyben jelentős, 17 százalékos drágulásnak felel meg. Már csak 11 olyan budapesti kerület van, ahol 1 millió forintnál olcsóbbak az átlagos négyzetméterárak. Az áremelkedés mellett meglódult a lakásépítési kedv 2021-ben. Tizenegy hónap alatt több mint 27 ezer építési engedélyt adtak ki, ami 20 százalékkal több mint amennyi 2020 teljes egészében született. A megyeszékhelyek közül Debrecenben, Veszprémben és Szegeden a legmagasabbak a négyzetméterárak, 788-743 ezer forintot tettek ki, ez 23-34 százalékos áremelkedést jelentett. A lakásátadásokban tavaly is jelentős eltérések voltak. A lakosságarányos mutató szerint országosan 13 új lakás jutott 10 ezer lakosra, ennél csak Budapest, Győr-Moson-Sopron és Pest megye ért el jobb eredményt - olvasható az ingatlan.com elemzésében.
Vágólapra másolva!

A kiugró lakásépítési kedv, fokozódó kínálat és erős kereslet jellemzi az új lakóingatlanok piacát. A budapesti átlagos négyzetméterárak pedig januárban áttörték az 1 millió forintos lélektani határt, amire korábban nem volt példa. - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, saját és hivatalos adatokon alapuló elemzéséből. A több mint 15 ezer hirdetés alapján készült összeállítás ismerteti az új lakások piacán kialakult helyzetet és a fővárosi, valamint a megyeszékhelyekre érvényes januári kínálati árakat.

Budapesti lakások Forrás: MTI/Váli Miklós

"Már tavaly megugrott a lakásépítési kedv, amely az idén és a következő évben sok újlakás-átadást vetít előre.

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: "A növekedés elsősorban a 2021-ben újból bevezetett kedvezményes lakásépítési áfának köszönhető, amit tovább erősíthet a tavaly ősszel elindított jegybanki zöld otthon program." A szakember ugyanakkor jelezte: "A lakásépítési engedélyek esetében figyelembe kell venni, hogy nem mindegyik engedélyből lesz valóban új lakás, de a pontos arányt egyelőre nehezen lehet megmondani. Az idei év végéig megszerzett engedélyek értékét növeli, hogy 2022 után már csak ezek birtokában lehet kedvezményes áfakulccsal új lakást eladni."

Történelmi rekordszintet törtek át az árak

A lakásépítések tehát biztosítják az egyre terebélyesedő kínálatot, miközben a kereslet is egyre erősebb, ami az árak emelkedésében is látható. Januárban rekordot döntött az új lakóingatlanok budapesti piaca: az átlagos négyzetméterár éves szinten 17 százalékos emelkedés eredményeként 1,03 millió forintot tett ki a kínálatban, vagyis átlépte az 1 milliós határt, amire korábban nem volt példa. Budapesten már csak 11 olyan kerület van, ahol az átlagos négyzetméterárak elmaradnak a milliós szinttől.

Budapesti átlagos négyzetméterárak Forrás: Ingatlan.com

A három legdrágább városrész az I., a II. és a XII. kerület, ahol 1,7-1,9 millió forintnál jár az átlagár, ami az egy évvel korábbi szintet 14-42 százalékkal múlja felül. "A három legnagyobb legjelentősebb kínálattal rendelkező kerület a III., a XI. és a XIII., ezekben egyenként több mint 500 új lakást kínálnak értékesítésre 1,1-1,2 milliós négyzetméteráron, ami 20-32 százalékos drágulásnak felel meg" - tette hozzá azingatlan.com szakértője. Budapesten a XIX, a XX. és a XXI kerület a legolcsóbb 612-788 ezer forintos négyzetméterárakkal.

A megyeszékhelyek közül Debrecen a legdrágább 788 ezer forintosátlagos négyzetméterárral,

ami 23 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Utána Veszprém és Szeged következik, ebben a két városban 766 ezer és 743 ezer forintra rúgtak az árak, így az éves drágulás 32 és 34 százalékot tett ki. Viszonylag szűk kínálat jellemzi a legalacsonyabb négyzetméterárú megyeszékhelyeket: Kaposváron és Békéscsabán 446 ezer és 500 ezer forintos átlagösszeg szerepelt a kínálatban, mit több mint 10 százalékos csökkenést jelent. Nyíregyháza is az olcsóbb városok közé sorolható, igaz, a 490 ezer forintos ár több mint 20 százalékos emelkedést jelent egy év alatt.

Komoly különbségek a megyék közt

Balogh László a KSH lakosságarányos adatait idézve rámutatott arra is, hogy az újlakás-átadásokban is jókora különbségek vannak az országon belül. "Országosan tízezer lakosra a múlt év első kilenc hónapjában 13 új építésű lakás jutott. Ehhez képest Budapest 29 lakással messze kimagaslik a mezőnyből. Emellett még Győr-Moson-Sopron és Pest megye 20 és 19 lakással ért el az átlag feletti teljesítményt. Előbbi megyében évek óta stabilan magas a lakásépítési kedv, Pest megyében pedig az agglomerációs települések iránti kereslet adott lendületet a piacnak" - tette hozzá a szakértő.

Vidéki átlagos négyzetméterárak Forrás: ingatlan.com

A megyék többségében viszont az átlag alatti a lakosságarányos mutató, a leggyengébb eredmény Tolna, Nógrád és Heves megye nevéhez fűződik, aholalig több mint egy új lakás jutott 10 ezer lakosra.