A bővíétssel a létesítmény kapacitása 50 százalékkal nő, és a Warner Bros közlése szerint azzal 4.000 új "közvetlen és közvetett" munkahelyet hoznak létre országszerte.
A vállalat azt is közölte, hogy a bővítés révén ez a stúdiókomplexum válik a DC Studio berkein belül a népszerű képregényekből készülő szuperhősfilmek elsődleges gyártóbázisává, így a jövő Superman, Batman és Wonder Woman adaptációit is ott készítik majd.
Az utóbbi időszak legnagyobb címe, amely a stúdióban készült, a Barbie élőszereplős mozfilm volt, a jelenetek nagy részét a watfordi stúdióban vették fel.
A BBC idézi a vállalatot, amely szerint a bővítéssel közel háromszorosára nő a Leavesden-ben készülő alkotások produkciós értéke, a mostani 220 millió fontról 600 millió fontra.
A bővítési munkálatok 2024 nyarán kezdődnek, és a tervek szerint 2027-re fejeződnek be.