10 millió forintért adtak egy Star Wars figurát

Csillagok háborúja, Dzsava, Csubakka
A vuki Csubakka és egy dzsava harca
Vágólapra másolva!
Egészen döbbenetes, csillagászati összegért, 21.000 fontért (9,5 millió forintért) kelt el a Csillagok háborúja kultikus filmszéria egyik Dzsava figurája. Az árverés előtt a szakértők úgy becsülték, hogy majd 10.000 - 15.000 font körüli értéken fogja valaki megvásárolni a különleges játékot, amiből már csak maximum 15 darab lehet a világon.
Vágólapra másolva!

A Csillagok háborúja most eladott Dzsava figuráját, amiből a gyűjtők szerint már csak maximum 15 darab lehet világszerte, 1978-ban készítette a valaha Action Man, Pippa baba és Merlin termékeket is gyártó, mára azonban már megszűnt brit Palitoy játékgyártó cég.

A vuki Csubakka és egy dzsava harca Forrás: Wikipedia

A névtelenséget kérő eladó a Dzsava játékfigurát akkor találta meg, amikor a háza körül tárolt különböző filmes emléktárgyakat pakolta ki. Az új tulajdonosa megállapította, hogy továbbra is kitűnő állapotban maradt meg, és azt az eredeti vinyl köpenyt viseli, amit később a gyártó cég szövetköpenyre cserélt le.

image

A Dzsavák a Csillagok háborúja univerzumának egyik értelmes népe, akik a sivatagos Tatuin nevű bolygón élnek. Legfőbb ismertető jegyeik közé tartozik a barna csuklyás öltözékük, világító sárga szemeik, csipogó hangjuk, és guberáló természetük. Napjaikat azzal töltik, hogy más népeknek eladható hulladékokat keresnek a sivatagban.

image

Az Origo megírta, hogy a Csillagok háborúja összes szereplőjének figurája már évek óta hatalmas összegekért cserél gazdát.

Forrás: Sun Online