Kétszer is ellopták, aztán egy buszmegállóban bukkantak rá, most egy árverésen több millió dollárt fizethetnek érte

Vágólapra másolva!
Szakértők szerint akár 31 millió dollárt is fizethetnek a kalandos múltú Tiziano-festményért a Christie's aukciósház júliusi árverésén.
Vágólapra másolva!

A Christie's aukciósház júliusi Régi Mesterek kínálatát felvonultató árverésének lehet a legnagyobb sztárja Tiziano Pihenés az Egyiptomba menekülés közben című festménye. A 16. századi festményt, amely a csecsemő Jézust bölcsőjében tartó Szűz Máriát ábrázolja József előtt, nem egyszer, hanem kétszer is ellopták

A festmény színes története a tulajdonosok lenyűgöző listáját is magában foglalja, a Szent Római császároktól kezdve a hercegekig és főhercegekig. A 145 év óta először piacra kerülő alkotás várhatóan 19 millió dollár és 31,6 millió dollár közötti összeget fog érni az árverésen.

A mű példázza Tiziano "úttörő megközelítését mind a színhasználat, mind az emberi alaknak a természetben való ábrázolása terén" -írja közleményében Andrew Fletcher, a Christie's aukciósház Régi mesterek részlegének globális vezetője. 

A Christie's aukciósház egy régi felvételen
A Christie's aukciósház egy régi felvételen
Fotó: Wikipedia

A festmény elkészültét általában 1510-re datálják, és először Bartolomeo della Nave velencei fűszerkereskedő gyűjteményében fedezték fel, aki 1636-ban 200 fontra értékelte a művet. Később Angliába került, amikor James, Hamilton első hercege, James Hamilton szerezte meg. Hamilton 1649-es kivégzését követően a festmény tulajdonosa Leopold Vilmos osztrák főherceg lett. 

Az idők során olyan híres uralkodók birtokolták, mint VI. Károly, Mária Terézia és II. József, mielőtt 1781-ben a bécsi Belvedere-palotába került. Innen francia katonák lopták el, állítólag a Musée Napoléon megbízásából, ahol Bonaparte Napóleon uralkodásának idején több eltulajdonított művet is tároltak. Később Hugh Andrew Johnstone Munro skót földbirtokos birtokában tűnt fel, majd 1878-ban a Christie's aukciósház árverésén Bath 4. márkija (4. Marquess of Bath) vásárolta meg, és a Bath család Wiltshire-i vidéki birtokán található Longleat kastély díszes csarnokában helyezték el. 

A XVI. században élt velencei festő mesterművét 1995-ben már másodszor lopták el a délnyugat-angliai Longleat kastélyából. Bath 7. márkija a lopás idején otthon ült és tévét nézett. 1995 januárjában, a kép eltűnését követően 160 ezer eurós jutalmat ajánlottak fel a nyomravezetőnek, és 2002-ben London egyik külvárosában egy buszmegállóban műanyagzsákban találtak rá. Charles Hill egykori nyomozó segítette a kutatást. "Rendkívül hálásak vagyunk a segítségéért. Hill kiváló szakértője a témának, és soha nem kételkedett abban, hogy a festmény előkerül" - nyilatkozott a longleati kastély szóvivője az AFP hírügynökségnek. 

Most a Longleat birtok vagyonkezelői és a festmény jelenlegi tulajdonosa, Lord Bath ajánlotta fel a festményt az aukciósház nyári árverésére hosszú távú befektetési stratégiájuk részeként. 

Forrás: Observer