Újra elindul a világűrbe Jeff Bezos cége

Vágólapra másolva!
Mintegy kétéves szünet után a hétvégén ismét utasokat repít a világűrbe Jeff Bezos amerikai milliárdos cége, a Blue Origin.
Vágólapra másolva!

Közel két év után újra turistákat szállít az űrbe a Jeff Bezos támogatásával működő Blue Origin, mely egy 2022-es hiba után hagyott fel a legénységgel való repülésekkel – közölte a cég.

A következő kilövés vasárnap következhet a Texas nyugati részén található Launch Site One kilövőállásról, magyar idő szerint 15:30-tól várják az ideális körülményeket a induláshoz 

– írja a Reuters nyomán a Világgazdaság.

A New Shepherd nevet viselő űrhajó 2022-ben kényszerült a földre, miután egy személyzet nélküli küldetés hibája miatt az út közepén el kellett engednie az általa hordozott kapszulát, benne a NASA kísérleteivel.

Az amerikai légiügyi hatóságok a tavalyi év végén zárták le vizsgálatukat az ügyben, mely javításokat kért a Blue Origintől. A vasárnapi küldetésen hat űrturista vesz majd részt.

Blue Origo, Jeff Bezos
Jeff Bezos, a Blue Origin űripari cég tulajdonosa
Fotó: AFP/Ho 

Ahogy az Origo korábban megírta, a Bezos-féle űripari vállalkozás 2021. július 20-ra, az Apollo-11 holdraszállásának napjára hirdette meg első emberes űrutazását a New Shepard űrhajóval, egy rakéta-kapszula kombóval. A kapszula háromszor olyan magas, mint egy Boeing-747-es repülőgép és a legnagyobb űrjármű, amely valaha is megjárta a világűrt.

Bezos, a világ egyik leggazdagabb embere ezzel párhuzamosan távozott az Amazon internetes óriáscég elnök-vezérigazgatói posztjáról, hogy több ideje legyen más dolgokra, köztük a Blue Origin nevű űrcégére.

A tízperces úton az űrhajó átlépte a Kármán-vonalat, a világűr határát, ami 100 kilométeres magasságban húzódik, ahol az utasok láthatták a Föld görbületét és néhány pillanatra megtapasztalhatták a súlytalanságot. 

A kapszula - amelyben hat embernek van hely - ejtőernyővel tért vissza a Földre. 

A New Shepard ezt követően szabadeséssel tért vissza a Földre, majd zuhanását három hatalmas ejtőernyő fékezte le, és végül egy texasi sivatagban landolt.

Jeff Bezos maga is részt vett a New Shepard 2021. júliusi utazásán. Összesen öt ilyen útra került sor, amelyek során a kapszula utasa volt többek között a Star Trek sorozat Kirk kapitányát alakító színész, William Shatner, valamint hatvan évvel Alan Shepard történelmi űrutazása után a világűrt megjárt első amerikai űrhajós legidősebb lánya, Laura Shepard Churchley is a Blue Origin űrutazásának résztvevője volt.