Nincs több olcsó gáz Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Oroszország már nem biztosít semmilyen kedvezményt a kijevi kormánynak.
Vágólapra másolva!

Ukrajnában az ipari fogyasztók 29,1 százalékkal, a költségvetési intézmények 64,2 százalékkal magasabb árért kapják a földgázt április 1-től. Az energiaárakat felügyelő hatóság egységesen 367 dolláros tarifát vezetett be a két fogyasztói körre. Az áremelést az indokolták, hogy Ukrajna drágábban kapja a földgázt Oroszországtól.

A kijevi kormány a múlt héten jelentette be, hogy a lakossági gázár 40 százalékkal nő május 1-től. Ukrajnában eddig mindenki a beszerzési ár alatt kapta a földgázt, de a dotáció fokozatos megszüntetése volt az egyik feltétele, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatást nyújtson Kijevnek. A kijevi kormány többször jelezte, hogy nem ez lesz az utolsó áremelés.

Oroszország decemberben 33 százalékkal csökkentette az Ukrajnába szállított földgáz árát, azután hogy Viktor Janukovics ukrán elnök november végén bejelentette: nem írja alá a társulási egyezményt az Unióval. A decemberi árcsökkentési megállapodás egyik kitétele volt, hogy Oroszország naptári negyedévente felülvizsgálja a gázárra vonatkozó kedvezményt. Miután Moszkva szempontjából kedvezőtlenül alakultak az események Ukrajnában, Alekszej Miller, a Gazprom vezetője március elején bejelentette, hogy áprilistól ismét kedvezmény nélkül értékesíti a földgázt Ukrajnának.

Ukrajna gázszükségletének közel a felét biztosítja Oroszország. Moszkvai számítások szerint Ukrajna mintegy 2 milliárd dollárral tartozik a Gazpromnak.