Kijózanító pofont kaptak a nyugdíjrendszer lázadói

2014.04.25. 06:50

Muszáj lesz a zsebükbe nyúlniuk az államosításnak egykor ellenszegülő magán-nyugdíjpénztári tagoknak, ha meg akarják tartani a vagyonukat. Az állami kivéreztetés sikeresnek látszik, a rendszer már csak pár évig tartható fenn, ha nem változnak a szabályok.

Ha már az ING is bedobja a törülközőt, akkor tényleg befellegzett ennek a piacnak – kommentálta több pénztártag az ING nyugdíjpénztár megszüntetésének hírét, az ő szemükben ugyanis a holland multi neve egybeforrt a nyugdíjbiztosítás és az öngondoskodás eszméjével. Tény, hogy a Magyarországon – Nationale-Nederlanden (N-N) biztosító néven – 1991-ben indult társaság rámenős ügynökei és emlékezetes reklámkampányai ezt a céget tették a legismertebbé és a legnagyobbá a hosszú távú nyugdíj-előtakarékossági termékek magyarországi piacán, így az sem volt véletlen, hogy 1996-ban indult önkéntes pénztáruk, majd 1997-ben elindított magánnyugdíjpénztáruk is hamar a legnagyobbak között találta magát.

A nyugdíjpénzek 2011-es állami elvonása után még mindig a legtöbb taggal és vagyonnal rendelkező kasszák között maradt az ING, ezért is tűnik most drámainak a bejelentés, hogy bár a cég biztosítási üzletága zavartalanul folytatja a működését, a pénztárakat üzemeltető részvénytársaság lehúzza a rolót. A pénztártagokkal ugyanakkor semmi dráma nem történik, ha nem tesznek semmit, akkor automatikusan tovább él a tagságuk egy másik pénztárban, hiszen az ING pénztárai nem végelszámolással, hanem beolvadással szűnnek meg: a magánnyugdíjpénztár a Horizonttal, az önkéntes kassza az Aranykorral egyesül. Az ING nyugdíjpénztár neve azonban tényleg és végleg eltűnik a piacról, ez pedig mégiscsak fordulópont, és egyértelmű jelzés a piac sanyarú kilátásaira.

Kivéreztetés

A jelenlegi szabályok szerint pluszpénzek nélkül hosszú távon fenntarthatatlan a rendszer. A kormány azzal, hogy úgy alakította a szabályokat, hogy bevétel ne, csak költségek képződjenek ezekben az intézményekben, egyértelműen a kivéreztetés mellett döntött. Tagdíjat ugyanis lehet, de nem kell fizetniük a tagoknak, a pénztáraknál maradt pénzeket viszont forgatni és adminisztrálni kell, a szolgáltatásokat kifizetni, ha esedékessé válnak, fenntartani legalább egy néhány fős stábot, és befizetni a felügyeleti díjakat. A 27 ezer taggal és 71 milliárd forintos vagyonnal bíró ING magánpénztáránál ezek a tételek tavaly körülbelül 100 millió forintot vittek el (ebből csak a felügyeleti díj 25 milliót) – ezt a korábbi tartalékokból, a tulajdonosok korábbi támogatásából vagy a tagok önkéntes befizetéseiből kellett előteremteni.

Mindhárom forrás problémás. A korábbi működési tartalékok és a korábbi tulajdonosi támogatások az immár négyfősre zsugorodó magánpénztári piacon csupán néhány évre elegendőek, a tagok pedig igen keveset tesznek hozzá a működéshez. Aki időnként befizet valamennyi tagdíjat, az ennek a pénznek a 99,1 százalékával a saját nyugdíjszámláját gyarapítja, viszont minden befizetésének legfeljebb 0,9 százalékával járul csak hozzá a működtetéshez. A pénztárak ugyanis 1000 forintonként maximum 9-et vonhatnak el a kiadások finanszírozására, szemben a korábbi szabályok szerinti 45 forinttal, amikor még 4,5 százalékot is levonhattak. Adomány formájában lehet célzottan is a működést támogatni (az ilyen címen befizetett pénzeket 100 százalékban a működtetésre lehet fordítani), de ez nem nagyon jellemző.

Az ING például tavaly és két évvel ezelőtt is kiküldött egy levelet a tagjainak, hogy néhány ezer forinttal támogassák a pénztárat, de csupán a tagság tizede tett eleget a felhívásnak. Az MKB-nál havi 1000 forint tagdíjat, és plusz havi 1000 forint adományt kérnek a tagoktól – előbbit a tagság harmada, az utóbbit valamivel több, mint 20 százaléka fizeti be. Ez a korábbi tartalékokkal együtt – változatlan feltételek esetén – 2016–2017-ig még biztosítja a működést. Pár éve az OTP magánpénztára a későbbi nyugdíjak szempontjából értékelhetőbb, havi 5000 ezer forintos tagdíj befizetésére próbálta ösztönözni a tagokat, de ennek a töredéke sem érkezett be. Adományt pedig az akkori 13,5 ezer tag közül mindössze 11-en fizettek. Így a pénztár – sok más kisebb pénztárhoz hasonlóan – 2012 végén bejelentette, hogy végelszámolással megszűnik, miáltal azoknak a tagoknak a pénze, akik nem nyilatkoztak másképpen, visszakerült az államhoz. 

Fejenként 3 millió forint

Tehát amint az ING-s pénztár beolvadása lezárul (a tervek szerint június 30-án), négy magánpénztár működik majd tovább, összesen 62 ezer taggal. A Budapest, a Szövetség (korábban Allianz), az MKB és a Horizont (korábban AXA) gondozza majd a mintegy 193 milliárd forintnyi pénzt, amely tagokra lebontva körülbelül 3,1 millió forintot jelent – ahhoz elég sokat, hogy a tagoknak megérje életben tartani a szektort. Ehhez egyébként nem kellene sokat tenni, pénztári szakértők számítása szerint körülbelül évente és fejenként 3000 forintot kellene adományként befizetni, hogy legalább egyetlen pénztár hosszú távon is fenn tudjon maradni.

Lehoczky László optimista. Az MKB nyugdíjpénztárának ügyvezetője úgy gondolja, hogy akik még a mai napig tagjai maradtak valamelyik pénztárnak, azok megértik, hogy a saját érdekükben kell valamennyi tagdíjat vagy adományt fizetniük. Egy másik pénztárvezető szerint viszont addig nem ébrednek fel az emberek, amíg tényleg nem lesz vészhelyzet, és már csak egyetlen pénztár lesz működőképes. Lehoczky László az idén már nem számít további összeolvadásokra és megszűnésekre, és abban is reménykedik, hogy a pénztárak szempontjából valamikor megváltozhatnak a szabályok.

Rendezetlen háttér

Váradi Péter, az ING-t befogadó Horizont pénztár igazgatóságának elnöke is ebben bízik. Szerinte ugyanis az államnak is fel kell ismernie a felelősségét, és valahogy rendeznie a szabályozási hátteret, erről tavaly ősszel voltak is már egyeztetések a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Egyelőre több javaslat forog: a tagdíjakból többet lehessen elvonni a működésre, magasabb legyen a vagyonkezelői díj, vagy engedjék meg, hogy a nem fizető tagok hozamából le lehessen csípni a működési költségek fedezetét. Most ugyanis az történik, hogy a pénztárak fennmaradását – és így saját több milliós megtakarításuk megőrzését – valóban szívükön viselő tagok elműködtetik még egy ideig a rendszert, de semmilyen külső kényszer nincs azokon, akik egy fillérrel sem akarnak hozzájárulni a pénztárak fenntartásához.

A végső megoldás pedig nyilván az lenne, ha ez a 62 ezer ember átvihetné valamelyik önkéntes nyugdíjpénztárba a pénzét, hiszen valójában már két éve önkéntes megtakarításokról van szó. Mivel ebben az esetben viszont rögtön állami támogatás is járna a friss befizetésekre, ez a forgatókönyv a legkevésbé elképzelhető, hiszen így az állam végül azokat is megtámogatná, akik korábban ellenszegültek az államosítási törekvéseknek.

Miben más a magánnyugdíjpénztár és az önkéntes?
Amikor az 1990-es évek második felében létrejött Magyarországon a többpilléres nyugdíjrendszer, akkor az állami nyugdíjalap mellett megalakultak a második pillért jelentő magánnyugdíjpénztárak és a harmadik pillért adó önkéntes kasszák. A magánpénztárakba ugyanúgy kötelezően kellett havonta tagdíjat fizetni, mint ahogy az ember fizetéséből is levonták a társadalombiztosítási hozzájárulást, vagyis a havi kereset nagyobb része az államhoz, a kisebb hányada a pénztárba került. Aki ezen felül félre tudott tenni még valamennyit a nyugdíjas éveire, az pedig az önkéntes nyugdíjpénztárba fizethetett, teljesen önkéntes alapon.

2010-ben a második Orbán-kormány elhatározta, hogy felszámolja a második nyugdíjpillért, és az ott addig felhalmozott nyugdíjcélú megtakarításokat visszatereli az állami alapba. A korábbi 3 millió magánpénztári tagból 2,9 millió azonnal visszakerült, azóta több hullámban még pár tízezer ember visszalépett, így a magánpénztárak többsége megszűnt. Nincs már kötelező tagdíjfizetés sem, ezért a magánpénztárak lényegében ugyanúgy önkéntes alapon működnek, mint az eredeti önkéntes kasszák: ha az embernek van pénze, befizethet a számlájára, hogy így megspórolt pénzét a befektetések hozamával együtt majd a nyugdíjkort elérve felvegye.