Az ABN Amro Aranykorába olvad a Bizalom nyugdíjpénztár

Vágólapra másolva!
Folytatódnak a nyugdíjpénztári egyesülések: a Napi Gazdaság értesülései szerint előzetes igazgatósági döntés született arról, hogy a vízügyi dolgozók önkéntes nyugdíjpénztáraként alakult Bizalom Önkénes Nyugdíjpénztár beolvad az ABN Amro Aranykor Nyugdíjpénztárába.
Vágólapra másolva!

Az Aranykor Nyugdíjpénztár tagjaiból 35 ezren önkéntes, 45 ezren magán-nyugdíjpénztári tagok. Az Aranykor a nagyobb nyugdíjpénztárak közé lesz sorolható jövőre, hiszen létszámát és vagyonát várhatóan a Kereskedelmi és Hitelbank, valamint az ABN Amro Bank tervezett egyesülése is hizlalni fogja. A várhatóan jövőre megvalósuló bankfúzióval a hitelintézetek nyugdíjpénztárai is egyesülnek, így az új pénztár tagjainak száma eléri majd a 140 ezret, kezelt vagyona pedig meghaladhatja a 20 milliárd forintot.

A napokban az egyik legnagyobb, az ÁB-Aegon Nyugdíjpénztár olvasztotta magába a Siemens 3 ezer tagot számláló, 1,1 milliárd forint vagyont kezelő pénztárát. A beolvadással az ÁB-Aegon önkéntes nyugdíjpénztárának taglétszáma eléri a 90 ezret - magán-nyugdíjpénztári tagjainak száma a 371 ezret -, vagyona pedig a 11,5 milliárd forintot.

A teljes önkéntes nyugdíjpénztári tagság létszáma a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet (PSZÁF) idei első féléves adatai szerint meghaladta az 1,1 milliót, a kezelt önkéntes nyugdíjpénztári vagyon pedig a 226,7 milliárd forintot. A pénztárak száma - a szakemberek előrejelzéseinek megfelelően - csökken, míg korábban elsősorban a kis pénztárak tagsága döntött úgy, hogy működési költségeit csökkentendő beolvadnak egy nagyobb pénztárba, a közelmúltban már több közepes nagyságú pénztár is az egyesülés mellett voksolt.

A piac "nagy beolvasztója" a Hungária Nyugdíjpénztár, amely versenytársainál jóval később indult, de a sorozatos fúziók következtében mára az egyik legnagyobbá vált. Az egyesülések a beolvasztó pénztár számára nem kis költséggel járnak, a "költségtérítés" címén kifizetett összeg egyes piaci hírek szerint tagonként a 3-4, mások szerint akár a 10-12 ezer forintot is elérheti. Ugyancsak pénztári szakemberek szerint legalább 70-80 ezer taggal kell rendelkeznie egy pénztárnak ahhoz, hogy rentábilisan működjék.

(MTI)